A Templomudvarban lévő újvidéki Művelődési Központ épülete még mindig felújítás alatt áll, a folyamat megrekedt az építkezés kivitelezőivel kapcsolatban felmerült problémák miatt. Egyelőre még az sem ismeretes, mikor fogják folytatni a munkálatokat.
Újvidék
Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) lehetőséget kínál fiatalok számára, hogy tapasztalatokat szerezzenek külföldön 2-től 12 hónapig terjedő időszakban.
Az újvidéki Városi Vízművek közvállalat igazgatója tegnap rövid sajtóértekezletet tartott a Dusán cár utca és a Futaki út kereszteződésénél, ahol már kora reggel elkezdtek dolgozni a munkagépek.
A vajdasági nemkormányzati szervezetek kezdeményezésére a Zmaj utca 4-es bejárata és az Ilija Ognjanović utcák közötti átjárót Srđan Aleksićról, a délszláv háborúk egyik hőséről nevezték el.
ART MOZI: az Új Magyar Filmnapok keretében: A nyomozó (The Investigator), krimi, dráma, fsz.: Anger Zsolt, Rezes Judit, Terhes Sándor, Tóth Ildikó, Kerekes Éva, Zágoni Zsolt, r.
Július 14-e és 25-e között az Újvidéki Egyetemen „Environment link up“ címmel környezetvédelmi tanfolyamot tartanak, 15 európai országból látnak vendégül egyetemistákat, akik együtt hallgatják az előadásokat a hazai hallgatókkal.

