2026. június 10., szerda

Újvidék

Múzeumvonat

A Romantika névre keresztelt múzeumvonat vasárnap reggel 6 óra 55 perckor indul Belgrádból, az újvidéki és a szabadkai vasútállomások érintésével végcélja a palicsi pályaudvar.

Fúvósok hangversenye Futakon

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Szervezetéből értesítik az érdeklődőket, hogy 2009. július 19-én (vasárnap) a Futaki Mezőgazdasági Középiskola udvarában 18.

Elszármazottak találkozója

Az öt napos rendezvénysorozat hátralevő részéből említést érdemel a ma 10 órakor kezdődő történelmi vetélkedő a tájházban, 15 órakor lesz a telepi iskolában a helyi képzőművészek alkotásainak bemutatója, valamint a termés- és terménykiállítás megnyitója. A jó borok kedvelőit 16 órára várják borkóstolóra a Vindulo borházba, ahol este táncházat is tartanak.

Kiállítások rendezvények

Németh Mátyás nemzetközileg is elismert temerini amatőr festő kiállításának megnyitásával tegnap Temerinben kezdetét vette az idei Illés-napi fogadalmi ünnep öt naposra tervezett rendezvényeinek sorozata. A kiállításon, amelynek a Rozika étterem ad otthont az érdeklődők egy hónapig tekinthetik meg Németh Mátyás idén készült akvarelljeit, amellyel a temerini tájnak és hangulatos utcáknak állít emléket.

Tudás, tapasztalatcsere

Tegnaptól vasárnappal bezárólag, az Újvidéki Egyetem az Orvostanhallgatók IV. Nemzetközi Kongresszusának (IMSC-nek) a házigazdája, hallottuk a minap a Vajdasági Végrehajtó Tanácsban megtartott sajtótájékoztatón.