2024. április 20., szombat

Fejlődő közlekedési infrastruktúra

Jövőre elkészül a törökbecsei spa-komplexum

A tervek szerint haladnak a törökbecsei városi fürdő- és szabadidőközpont építési munkálatai, amelynek az alapkövét az idén januárban helyezték el. Az újonnan épülő létesítményt pénteken délelőtt Igor Mirović tartományi kormányfő és Saša Maksimović, a község polgármestere is megtekintette. A spa-központ fedett részének beruházási összköltsége mintegy 554 millió dinár, s ennek az összegnek egy részét az önkormányzat, kétharmadát pedig a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság biztosítja.

A munkálatokat a tartományi kormányfő is megtekintette

A munkálatokat a tartományi kormányfő is megtekintette

– Ahogyan önök is látják, a fedett fürdőkomplexum kiépítésével kapcsolatos munkálatok a tervek szerint haladnak. A beruházással kapcsolatban tavaly decemberben egyeztek meg a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és a helyi önkormányzat illetékesei, a projekt kivitelezője pedig több mint fél évvel ezelőtt kezdte meg a munkálatokat. Az a cél, hogy jövőre, valamikor május vagy június folyamán, megnyissuk ezt a spa-komplexumot, és átadjuk a törökbecsei polgároknak, valamint az ide látogató turistáknak. Megállapodtunk abban, hogy az önkormányzat finanszírozza a fürdő nyitott részének a projektdokumentációját, és megfontoljuk a nyitott medence finanszírozásának a módját is annak érdekében, hogy egy olyan nagy komplexumot építsünk meg, amit megérdemelnek a törökbecseiek. Szerencsére nem okozott jelentős károkat a vihar a község iskoláiban, de a tartományi kormány a jövőben támogatni fogja az itteni oktatási intézmények felújítását. A törökbecsei Sveti Vasilije Ostroški Čudotvorac Felnőttek és Idősek Otthonában, a 150 millió dináros beruházásnak köszönhetően egy új helyiséget alakítanak ki, amely lehetővé teszi a felhasználók napközbeni ellátását – fogalmazott a tartományi kormányfő.

A tervek szerint haladnak a spa-komplexum kiépítési munkálatai

A tervek szerint haladnak a spa-komplexum kiépítési munkálatai

A több mint kétezer négyzetmétert felölelő fedett létesítmény a Tisza közvetlen közelében lévő, valamikori tejgyár helyén épül. A fedett fürdő 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes lesz, és egy olimpiai medence, masszázsmedencék, sószoba, szauna és egy kisebb étterem is helyet kap benne. Szintén a tartományi kormány 200 millió dináros támogatásának köszönhetően közlekedési infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg Törökbecsén, 14 utcát aszfaltoznak ki az idén, jövőre pedig várhatóan a megmaradt utolsó 14-re is aszfaltburkolat kerül.

Aszfaltburkolatot kap többek között a törökbecsei Dózsa György utca (Kancsár Izabella felvétele)

Aszfaltburkolatot kap többek között a törökbecsei Dózsa György utca (Kancsár Izabella felvétele)

– A Dózsa György utcában hatvan évvel ezelőtt épült fel az első ház, és most végre leaszfaltozzák az utcát. Ez a leghosszabb, aszfaltozásra váró utca a 14 utca közül, itt 1030 méteres szakaszra kerül aszfaltburkolat. Sajnos marad még 14, jóval rövidebb utca, ezekre a közeljövőben dolgozzuk ki a projektdokumentációt. Törökbecse ezután végre az lesz, aminek lennie kell: egy szép hely – közölte Saša Maksimović polgármester, az aszfaltozási munkálatok megtekintése után.

Nyitókép: A munkálatokat a tartományi kormányfő is megtekintette