2026. szeptember 24., csütörtök

Törökbecse

Ma kezdődik a törökbecsei Nagyboldogasszony

Az idén jubilál a tízéves törökbecsei Nagyboldogasszony Napok rendezvénysorozat, így augusztus 27-e és 30-a között olyan fellépők állnak majd színpadra a Tisza-parton, akik a szervezők szerint a legnagyobb sikereket érték el az elmúlt évtizedben.

Törökbecsei gyerekeket nyaraltatott a Vöröskereszt

A törökbecsei népkonyha szolgáltatását igénybe vevő 12 gyermek tölthetett el tíz felejthetetlen napot a tengerparton, őket a szerbiai Vöröskereszt látta vendégül baošići nyaralójában. A lehetőséget egy pályázaton nyerték el a törökbecseiek, mellettük csókai és szenttamási gyerekek is nyaraltak ezen a településen.

Igazi strand lesz a törökbecsei szigeten

A törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet gőzerővel készül a Nagyboldogasszony Napokra, addig azonban több területrendezési munkára is fordít időt és pénzt. Nemanja Vasković igazgató számolt be a legújabb munkálatokról; elmondta, hogy az Idegenforgalmi Szervezet csinosítja a Tisza mellett lévő Gradište városrészt, épül a városközpontot és az Óvárost összekötő gyalogút, az Ifjúsági Iroda segítségével pedig rendbe hozták a szigetet is, amely a törökbecseiek kedvelt fürdőhelye.

Légy proaktív!

Törökbecse önkormányzata 16 500 euró értékű projektumra kapott támogatást az Európai Unió Európa a polgárokért elnevezésű márciusi pályázatán. A Be ProACTIVE (Légy proaktív!