2024. május 12., vasárnap

Topolyán is igényelhető parkolójegy

A mozgáskorlátozottak részére kiadott jegyek miatt nem kell Szabadkára utazni

Az eUprava portál mellett immár Topolyán, a Községi hivatal ügyfélszolgálatában is kérvényezhetik, és vehetik fel helyben az ingyenes parkolásra feljogosító igazolványt a községben élő mozgáskorlátozottak. Az engedélyek az egész ország területén érvényben vannak a sárga színű kerekesszék mintázattal megkülönböztetett jelzésű várakozási helyeken. Az igények Topolyán történő átadása könnyítés a községbelieknek, hiszen eddig csak Szabadkán lehetett azt igényelni a Parking Közvállalatnál, tudtuk meg Radmila Uskokovićtól, a Társadalmi tevékenységek osztályának vezetőjétől.

– A jogosultsághoz a község illetékes szerve korábban elfogadott egy szabályzatot a mozgássérült egyének ingyenes parkolására vonatkozóan, ami pontosan tartalmazza, hogy ki mindenki igényelheti az engedélyt. Ez egy évig érvényes, és meghatározatlan számú és idejű várakozásra ad lehetőséget Topolya, sőt az egész ország területén. Első lépésben a Társadalmi tevékenységek, Harcos- és Rokkantvédelmi Osztályának szervezeti egysége felé kell átadni a kérvényt az ügyfélszolgálat 2-es tolóablakánál – mondta el Radmila Uskoković, aki hozzá tette azt is, hogy amikor a jogosultságról szóló határozatot az érintett a kezébe vette, akkor a kommunális és építésügyben illetékes osztályhoz kell fordulnia, ahol az illetékes hivatalnok kiadja a fényképpel és a gépjárműjére vonatkozó részletekkel ellátott igazolványt.

– Mi 50 ilyen műanyag borítású, sorozatszámmal ellátott engedély kiadására számítunk körülbelül. Az érintettek az önkormányzat honlapján tudják megtekinteni magyar és szerb nyelven, hogy pontosan milyen dokumentációt szükséges magukkal hozniuk. Hivatali kötelezettségünk bizonyos kivonatokat nekünk is automatikusan biztosítani, így az anyakönyvi kivonatot, vagy az állampolgársági bizonylatot. Azonban amennyiben valaki sürgősebb ügyintézést igényel, az hozhatja is magával ezeket – hallhattuk.

Nincs sok mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhely Topolyán (Herceg Elizabetta felvétele)

Nincs sok mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhely Topolyán (Herceg Elizabetta felvétele)

Topolya község területén csupán néhány helyen tudják kihasználni ezeket az engedélyeket, hiszen a községi önkormányzat székháza, a Juhász Erzsébet Könyvtár, és az egyik nagyobb bevásárlóközpont alakított ki ilyen várakozási helyeket.

–Reményeink szerint ez a községi határozat, illetve a rokkantak parkolására vonatkozó sajtóhír felhívja a többi községbeli intézmény figyelmét is arra, hogy fontos lenne ilyen várakozóhelyeket kialakítani mozgáskorlátozott polgáraink megsegítése érdekében. Az is elengedhetetlen lenne, hogy mindenki tiszteletben tartsa ezeket a megkülönböztetett jelzésű parkolókat.

Azt is szerettük volna letisztázni, hogy ezek az engedélyek semmiképen nem utalnak arra, hogy Topolya bevezetné a fizetett parkolást a város területén.

– Nincs erről szó! Topolya területén továbbra sem kell a parkolásért fizetni. Ezek az engedélyek a megkülönböztetett jelzéssel ellátott parkolókban történő várakozásra adnak büntetésmentes lehetőséget – mondta végül Radmila Uskoković.