2024. május 12., vasárnap

Harmadszor is Molière

Húszéves a Mara amatőr színház

Idén nyáron ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a topolyai Mara amatőr színház. A véletlen úgy hozta, hogy a két évtized alatt immár harmadszor visznek színre Molière-darabot. A pandémia miatt már tavaly sem volt zavartalan a próbaidőszak, de a járvány az idei előkészületekre is rányomta a bélyegét. A minapi próbájuk során sajnos nem tudott jelen lenni az idei darab rendezője, Jankovics Andrea, de instrukciói alapján a tervezett ütemben folynak a próbák.

Arról, hogy hogyan is sikerül megoldaniuk a munkát, és mikorra tervezik az idei bemutatót, Sörfőző Károlyt, a társulat vezetőjét kérdeztük.

– A véletlen úgy hozta, hogy az első és a tizedik darabunk is egy Molière-színdarab volt, ez tehát már a harmadik mű lesz, amit bemutatunk a francia vígjátékírótól. Az első darab a Kényeskedők, amit akkoriban Urbán András rendezett, szinte az ikerdarabja ennek az ideinek, a Tudós nőknek. Általában egyébként a rendezőkre bízzuk a választást. Ebben az évben Jankovics Andreát kértük fel a darab kiválasztására és rendezésére. Andrea az Újvidéki Színház színésznője volt, igaz, ma már mással foglalkozik, de örömmel fogadtuk, hogy jelentkezett nálunk. A Tudós nők is egy vígjáték, gyakorlatilag az egész darab verses formában van, gondolom, nem volt könnyű dolga annak idején a fordítónak sem, a színészektől is komoly odafigyelést igényel a szöveg, hiszen nem lehet mást vagy hasonlót mondani. Ragaszkodni kell az eredetihez. A próbákat már októberben elkezdtük, és mára már szerintem megfelelő szinten tartunk. A bemutatót március 5-ére tervezzük, ugyanis 12-ére már meghívást kaptunk Magyarországra Jánoshalmára egy fesztiválra. Remélem, addigra javul valamelyest a járványhelyzet, és nem ütközik akadályokba a bemutató előadása. Örömmel mondhatom el, hogy megmaradt a tavalyi társulat, sőt még bővült is négy taggal. Vannak visszatérők is, és olyanok is, akik most lépnek majd először színpadra.

A bemutatót ezúttal is tájolás, vidéki vendégszereplések követik, illetve az újabb tartományi megmérettetés az idén áprilisban Temerinben megtartandó szemlén.

– Igen, az előző évekhez hasonlóan ezúttal is el szeretnénk jutni minél több vajdasági településre a darabbal, illetve természetesen készülünk a szemlére is, amelynek megrendezésére mi is pályáztunk, sajnos nem mi kaptuk meg, ami érhetetlen számunkra, mert korábban már ígéretet is kaptunk rá, hogy Topolya is házigazdája lehet ennek a tartományi színházi eseménynek. Egyébként az egész 2022-es év ünnep lesz nálunk, hiszen a Mara 2002-ben alakult, június 5-én tartotta társulatunk az első bemutatóját. Terveink szerint idén júniusban ünnepeljük majd meg fennállásunk huszadik évfordulóját – mondta végül Sörfőző Károly.