Az idei adventi várakozást Bácskossuthfalván több meghitt és vidám programmal igyekeznek élménnyé varázsolni. A rendezvények sorát az Ady Endre Művelődési Központ Médike szakköre kezdte meg, ugyanis az általa meghirdetett hagyományos mézeskalács-készítő pályázatra beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás. A helyi közösség folyosóján egy méretében és formájában különböző, 26 házból és emlékműből álló mézeskalács falu kelt életre a hétvégén, amikor megejtették a pályázat díjátadóját. A mesefalut minden hétköznap 7 és 15 óra között lehet megtekinteni január közepéig. Ha valaki munkaidőn túl szeretné megcsodálni, a szervezők előzetes egyeztetés után erre is lehetőséget biztosítanak. Tímár Gabriella, az Ady Endre MK elnök asszonya elmondta, a céljuk, hogy advent időszakában megmozgassák a falu lakóit és fokozzák az ünnepi hangulatot.
– Tavaly csak a Médike szakkör készítette a mézeskalács falu házait, az idén szerettük volna bevonni a közösséget. A vártnál többen jelentkeztek mézeskalács-készítőnek, 7 gyermek, 5 felnőtt és két csoport vett részt a pályázaton. Hozzájuk csatlakozott a Médike csapata a munkákkal. Készültek egyszerű házak, valamint néhány alkotó megformálta a helyi közösség és a központ emlékműveit is – mondta Tímár Gabriella.
A felnőttek kategóriájában Dávid Kornélia érdemelte ki az első helyezést fehér mázzal bevont mézeskalács házával, amelyet piros magyar motívumokkal díszített. Jutalmat kapott még Natkai Lilla, Jurković Éva, valamint Kucor Ercsi Hajnalka és Kucor Róbert. A csoportok közül az Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesületének munkáját értékelte a zsűri, illetve a Mézes maffia elnevezésű formáció erőfeszítését. A kreatív nevű csoporthoz tartozó ifjú hölgyek a helyi közösség épületét és az I. világháborús áldozatoknak emléket állító szobrot formálták meg. A gyermekeket két kategóriába sorolták, a legkisebbek között Hajdú Balázst és Hajdú Áront díjazták, valamint Dávid Noelt és Dávid Benettet. Az idősebbek közül Kósa Máté, Toma Heléna és Hamar Hanna kapott jutalmat.
Tímár Gabriella végül arról is szólt, hogy népszerű a hétfőn kezdődött Fénylő adventi ablakok megmozdulás is, a program első állomásán forralt borral, teával és pogácsával fogadták a sétálókat. December 6-án Mikulás-futást és családi találkozót rendeznek a településen.
Nyitókép: Adventi hangulat a helyi közösség folyosóján (Fotó: Tímár Gabriella)


