November 17-én, hétfőn Topolya Község Művelődési Házában szakmai napot tartanak óvodapedagógusok számára. A Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete által szervezett eseményre az érdeklődőket 14.30-kor várják.
Fekete Edit, az egyesület elnök asszonya elmondta, hogy névadójuk, Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda megalapítója 250 éve született, ezt a szakmai nap is kiemelten kezeli.
– Tavaly az új alapprogrammal kezdtünk el foglalkozni, az idén is ezt folytatjuk. A fő témánk a néphagyomány éltetése az óvodákban. Nagy jelentősége van a horizontális tanulásnak, ezért elméletben és gyakorlatban is szeretnénk ezt szemléltetni. Fontos az óvónői tapasztalatok megosztása, valamint az új ismeretek megszerzése, gyakorlása és elmélyítése – közölte Fekete Edit.
A szakmai nap keretében 15 órakor megnyílik a Brunszvik Teréz 250 éve született című kiállítás, amelyet dr. Szőke Anna, Brunszvik Teréz-díjas óvónő, néprajzkutató állított össze, és ő is nyitja meg. A köszöntő után az előadások 15.30-kor kezdődnek a moziteremben. A múlt kincsei az óvodában címmel gyakorlati bemutatót láthanak a jelenlévők. Elsőként Onhaus Gyalus Gyöngyi és Puhalák Éva óvőnők felkészítésében a Jeles napok a néphagyományban, melyek állatokhoz fűzödnek – és annak bekapcsolása az óvodai munkába elnevezésű előadásban lépnek fel a topolyai Kolibri óvoda csoportja. Másodikként az Őszi kosár – kicsik szürete, dió koppan, alma csillan... című bemutatón a faprojekthez köthető népi elemeket ismerhetik meg az érdeklődők, a gyerekeket Fekete Edit és Zsáki Beáta óvónők készítették fel.
Ezt követően Móra Szügyi Bettina pszichológus kérdőívet ismertet, 16 órakor dr. Szőke Anna bemutatja az Elszaladt a kemence című könyvet. A bemutatók folytatódnak a Csoda-csíra címmel, amelyen az óvodások lépnek fel, akiket Šećerov Brigitta és a magyarkanizsai Huszár Hermina óvónők készítették fel. Végül Szabó Annamária népi énekművész, népzeneelméleti oktató 17 órakor megtartja a Néphagyomány- éltetés az óvodában című előadását.
Az egyesület tagjainak ingyenes a részvétel, de resztrációhoz kötött. A érdeklődők 500 dinár hozzájárulással vehetnek részt az eseményen. További információ a 063/855-49-27-es telefonszámon kapható. A szakmai nap fő támogatója Topolya község önkormányzata.
Nyitókép: November 17-én, hétfőn Topolya Község Művelődési Házában szakmai napot tartanak óvodapedagógusok számára (Fotó: Fekete Edit)


