Csilingelő gyermekkacaj és a méz édes illata töltötte be szombaton az Echo Gyermek- és Ifjúsági Központot Bácskossuthfalván. Az idén 20 éves Életfa Nagycsaládosok Egyesülete kilencedik alkalommal tartotta meg a népes Mézédes délután elnevezésű rendezvényét, valamint a programhoz kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetését. A foglalkozások középpontjában ezúttal is a méz és a szorgos méhecskék álltak. A gyerekek mézeskalácsot díszítettek, mézet kóstoltak, és a csillámtetoválás mellett számos izgalmas program várta őket. A teremben kiállították a pályázatra beérkezett rajzokat, a rendezvény díszvendége pedig Veliki Karlo bűvész volt.
Boldizsár Stefanov Frida, a házigazda egyesület elnöke elmondta, hogy a rajzpályázatot a szervezet fennállásának huszadik évfordulója alkalmából hirdették meg Kéz a kézben – 20 éve a családokért címmel, amelyre helyi és pacséri óvodások, valamint alsó és felső tagozatos diákok jelentkeztek.
– Az idén 146 óvodás és 210 iskolás alkotása érkezett a pályázatunkra. A gyerekek szabadon választható anyagok és technikák felhasználásával készíthették el munkáikat. Nagyon ötletes és kreatív alkotások születtek. Arra törekedtünk, hogy minden pályázó gyermek, valamint a felkészítő pedagógusok is jutalomban részesüljenek. A munkákat Fodor Zoltán, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke és Forró Krisztián, a 9+1 Nemzetközi Művésztelep elnöke értékelte. Köszönettel tartozunk az Ady Endre Művelődési Központ Médike szakkörének, amelynek segítségével a gyerekek mézeskalácsot díszíthettek, valamint Sevarac Szabó Rita méhésznek, akinek jóvoltából virág-, akác-, repce- és napraforgómézet is kóstolhattak – nyilatkozta az Életfa elnök asszonya.
A rendezvény megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül Magyarország kormánya, a VANCSESZ és Bácskossuthfalva helyi közössége támogatta.

Nyitókép: A mézkóstoló volt a program legédesebb része (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)