A Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon is indult egy hatalmas tökkel a 40. Nagykikindai Töknapokon, és harmadik helyezést ért el.
Pecze Tamás okleveles agrármérnök, az iskola szaktanára elmondta, hogy a töktermesztés a tanintézmény tangazdaságában zajlik, a gyakorlati oktatás keretében. Nem az volt a cél, hogy mindenáron minél nagyobb tököt termesszenek, de a 333,5 kilogrammos terméssel a legjobb hazai termesztésű tököt sikerült felvonultatni Nagykikindán, az első és második helyezett ugyanis Magyarországon termett. Csütörtökön pedig – ha sikerül megoldani a szállítást – már Temerinben mutatják be a hatalmas termést, a Temerini Kertbarátkör szervezésében esedékes 26. Dél-bácskai Tökfesztivál központi eseményén.
Az óriástökök kategóriájában a mezőgazdasági iskola tavaly a 243 kilogrammos termésével első díjat nyert, így az idén ezzel a még nagyobbal is hasonló eredményre számítanak. A hatalmas kabakosokat a tangazdaságban a diákok és a tanárok közösen termesztették, nem az volt a cél, hogy rekordokat döntsenek meg. A mezőgazdasági technikusok számára a második, a harmadik és a negyedik évben az elméleti mellett gyakorlati oktatás is folyik. A második évben szántóföldi növényekkel és zöldségtermesztéssel foglalkoznak. A fóliasátrakban a tök mellett télen salátát, spenótot, újhagymát és retket termesztenek, a kora tavasziak közül káposztaféléket, elsősorban fejes káposztát és karfiolt, a melegigényesek közül pedig paprikát, paradicsomot, tojásgyümölcsöt és uborkát.
Pecze Tamás elmondta, hogy a szóban forgó több mint hárommázsás tököt palántáról nevelték fóliasátorban. Istállótrágyából készítettek – kipalántálás előtt – fészket a növénynek. Márciusban kezdték meg a mag csíráztatását, áprilisban pedig kipalántázták. Elárulta, fontos azt elérni, hogy május végén, június elején már legyen olyan beporzott terméskezdemény, amely az azt követő három hónapban kedvező körülmények között növekedhet. Néhány éve sikeresen próbálkoznak a kanadai óriástök termesztésével, az idén is öt olyan termést sikerült kinevelni, amelynek súlya 100 kilón felüli.
Tavaly egy hatalmas kabakos azért ment veszendőbe, mert alulról rohadni kezdett. A magot néhány évvel ezelőtt egy magyarországi termesztőtől, Kókai Tibortól kapták, akinek 2023-ban egy rekordnagyságút, 865 kilós tököt sikerült nevelnie. Topolyán a magokat rendszeresen begyűjtik, és az érdeklődő diákok kaphatnak belőle, és otthon próbálkozhatnak a termesztéssel. Ezt a fajtát elsősorban állatok takarmányozására használják, de emberi fogyasztásra is alkalmas. Íze semleges. Cukrozva kicsit, fahéjjal fűszerezve kalácsok készítésére is felhasználható.
A topolyai tangazdaságban többfajta állat is megtalálható, szarvasmarhák, juhok és sertések mellett lámák, lovak, szarvasok, különleges madárfajok is. A tököket is az állatok fogják elfogyasztani. Pecze tanár úr végül azt is elárulta, hogy a nyáron a szabadsága ideje alatt is jóformán naponta „meglátogatta” és gondját viselte a kabakosoknak.

Nyitókép: Pecze Tamás és Fenyvesi Árpád, a tangazdaság vezetője a hatalmas tökkel (Fotó: Tóth Péter felvétele)