2024. május 9., csütörtök

Telitalálat volt a műjégpálya

A topolyai korcsolyaiskolában már a harmadik turnus indul

Nagy az érdeklődés a topolyai műjégpálya iránt, amelyet december közepén adtak át rendeltetésének. A létesítmény a múzeum melletti téren kapott helyet, 250 négyzetméternyi területen. Holló Dániel, a helyi közösség tanácsának elnöke az átadás alkalmával megjegyezte, hogy korcsolyapálya létrejöttével többéves álom valósult meg. Topolya legfiatalabb polgárai, az óvodások és iskolások, de a középiskolások, és nem utolsósorban a szülők is örülnek annak, hogy helyben van korcsolyapálya, nem kell Szabadkára vagy a környező településekre utazni. Az önkormányzat, a helyi közösség, a Művelődési Ház és a Komgrad  összefogásának köszönhetően az elmúlt időszakban sikerült ünnepi hangulatot teremteni a múzeum melletti téren, és a következő napokban további szervezett programokra is sor kerül.

Esténként, délutánonként sokan élnek az ingyenes korcsolyázás lehetőségével. Nemcsak a pálya, de a korcsolya is díjmentesen használható. Hétköznaponként a délelőtti órákban pedig Sztánkó Árpád tornatanár vezetésével korcsolyaiskola működik, és a jelentkező gyerekek szakavatott oktatótól tanulhatnak korcsolyázni. Az első tanfolyam december 26-ától 30-áig tartott, és nyolcvanan vettek részt rajta. A második turnusban január 2-a és 6-a között ugyanennyien tanultak korcsolyázni, a harmadikat pedig január 8-ától 12-éig tartják meg. Az oktató elmondta, hogy minden turnusban hét, 10-12 gyerekből álló csoportot alakítottak ki. Sajnos a második turnusban volt egy esős nap, amikor nem tudtak a jégre menni. Eső esetén ugyanis, ha enyhe az idő, a sok víz balesetveszélyt jelent, de eddig szerencsére nem történt sérülés, sem baleset. A kimaradt napot utólag pótolják. Azt is elmondta, hogy az első turnusban a gyerekek többsége életében először húzott jégkorcsolyát a lábára. A másodikban már többen voltak a némi tapasztalattal is rendelkezők, mivel szüleikkel a délutáni, esti órákban már kipróbálták a pályát. Hozzátette, hogy a gyerekek az oktatás során láthatóan élvezték a korcsolyázást, nem volt olyan, akinek nem tetszett, vagy az első próbálkozások után abbahagyta volna.

Sztánkó Árpád egyébként Kishegyesen, Topolyán, valamint a topolyai község néhány településén sportiskolát indított, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgásra ösztönözze a gyerekeket, és egyben a különböző sportok alapjait is megismerjék. A téli szünet miatt most ott is szünet van, de január 15-től folytatódnak a tornatermi foglalkozások Kishegyesen, Bácskossuthfalván, Zentagunarason, Gunarason, Bajsán és Topolyán.

Tóth Péter fotója

Tóth Péter fotója

Nyitókép: Sztánkó Árpád vezetésével sokan tanultak meg korcsolyázni Topolyán (Tóth Péter)