2024. május 9., csütörtök

Kősziklánk az ősi magyar dal

Színvonalas népzenei verseny Topolyán

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ 
7. alkalommal szervezte meg a Kősziklánk az ősi magyar dal elnevezésű népzenei versenyt a hétvégén, melyre énekesek és hangszeresek jelentkezését várták, akik különböző korcsoportokban és kategóriákban (énekes szólisták és kettősök, énekcsoportok, valamint hangszerszólisták és zenekarok) mérettettek meg a topolyai Művelődési Ház színháztermében. A vetélkedőn, amelyet a 141 évvel ezelőtt született Kodály Zoltán tiszteletére szerveztek, több mint ötven műsorszámot adott elő a 260 fellépő. A találkozóra Vajdaságból és Magyarországról érkeztek versenyzők, akik egy szabadon választott összeállítást adtak elő, valamint egy kötelező dalt a Kodály Zoltán által gyűjtött népdalok közül.
A rendezvény kezdetén Kisimre Szerda Anna köszöntötte a résztvevőket, a felkészítő pedagógusokat, a szülőket, és nem utolsósorban a zsűri tagjait. Név szerint Szabó Annamária népzenetanárt Budapestről, Mészáros János népzenészt, több népzenei együttes aktív tagját, valamint Flaman István citeraoktatót Szentmihályról, aki a Bodor Anikó-díjas Flaman–Hézső citeraduó tagja.
 

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

– Versenyünkön mintegy 260 versenyző vesz részt. 8 hangszeres szólista, 12 zenekar, 23 énekszólista és kettős, valamint 13 énekcsoport mutatkozik be. A vetélkedő sajátossága, hogy a szabadon választott dalcsokor, összeállítás mellett elő kell adni egy dalt Kodály Zoltán gyűjtéséből is. Az idén Kodály mohácsi gyűjtésére esett a választás. Megadtunk három dalt, amelyek közül egyet kellett kiválasztani és megtanulni a mai versenyre. A versenyzők a szabadon választott dalcsokor után éneklik, muzsikálják el a kötelező dal valamelyikét. Kívánok a versenyzőknek sikeres szereplést, a közönségnek jó szórakozást, a zsűrinek pedig eredményes munkát – mondta a Kodály központ elnöke, majd következtek a fellépők.
A verseny lebonyolításában Szabó Rebeka és Dudás Kata műsorvezetők voltak segítségre.

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

A népzenei vetélkedő után, amíg a délelőtti versenyt követően a zsűri meghozta döntését, a Csörgő citerazenekar tartott koncertet a versenyzőknek és az érdeklődő közönségnek a színházteremben. Ezzel a koncerttel a két éve elhunyt Faggyas Józsefre, a citerazenekar alapítójára, vezetőjére emlékeztek. A koncert után került sor az eredményhirdetésre és díjkiosztásra. Előadásmód, stílustisztaság tekintetében is színvonalas volt a vetélkedő, hangsúlyozták az értékelés során. 
– Mint ahogy Szabó Annamária elmondta a díjkiosztás előtt, a verseny minden évben egyre erősebb, így a zsűri is  magasabbra helyezi a lécet. Valójában minden fellépő magában arany minősítést érdemelt volna, de azért tettünk egy kis különbséget a jók között is. Minőségi összeállításokat halhattunk, láthattunk. Természetesen itt meg kell köszönni a felkészítőknek a fáradhatatlan munkát is, és egyúttal nekik is gratulálunk! Nagy öröm volt számomra, hogy mind a vonósok, mind a tamburások és a citerások is jelen voltak úgy hangszerszólisták, mint zenekarok formájában – tudtuk meg Flaman István zsűritagtól.
A rendezvény társszervezője a jánoshalmi Erdélyi Hagyományokért Egyesület volt. A támogatóknak köszönhetően értékes hangzóanyagot és népzenei kiadványokat vehettek át az arany, az ezüst és a bronz minősítésben részesült népzenészpalánták. 
A vetélkedő támogatói: Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége, a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Nemzeti Kulturális Alap, a díjakhoz, ajándékokhoz hozzájárult Tillinkó Luca az általa készített ékszerekkel, Csonka Ferenc a saját CD-ivel, Kocsán László pedig a Jászsággal kapcsolatos kiadványaival. A fotókon a verseny, az emlékkoncert és a díjkiosztó pillanatait örökítettük meg.
 

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Herceg Elizabetta felvétele

Nyitókép: Herceg Elizabetta felvétele