2024. május 9., csütörtök

Adáshiba

Újabb bemutatóra készül a Mara Amatőr Színház

Topolya komoly színházi múlttal büszkélkedik, főképp ez ösztönözte 2001-ben Sörfőző Károlyt abban, hogy megalapítsa a Mara Amatőr Színházat. A huszonkét éve működő színjátszó csoportból már több tehetséges fiatal amatőr választotta az Újvidéki Színművészeti Akadémiát. Így nem kérdés, hogy az elmúlt több mint két évtized sikerei a társulat létjogosultsága mellett szólnak. A társulat Dimitrijević Lustig Maráról, az egykori színház igazgatónőjéről kapta a nevét. Az első bemutatóra 2002 júniusában került sor, amikor Moliére-től a Kényeskedők című darabot játszották, melyet Urbán András rendezett. Ez alatt az idő alatt hatszor nyerték meg az amatőr színjátszók szemléjét, amely az idén Topolyán került megrendezésre.

– Az elmúlt két évtizedben nagyon vigyáztunk arra, hogy a társulatunkat úgymond ne lehessen beskatulyázni, ami az általunk játszott darabokat illeti. Azt is mondhatnám, hogy fele klasszikus volt, amit játszottunk, Shakespiertől Vörösmarthín át Moliéreig nagyon sok mindent. Igyekeztünk széles skálán mozogni. A község területére kivétel nélkül minden darabot igyekszünk elvinni, de Vajdaság más településein is örömmel lépünk színpadra, ahová hívnak bennünket, oda szívesen megyünk – mesélte Sörfőző Károly.

Általában mindig tíz feletti a társulat létszáma, jelenleg is tizenegyen aktívak, többen voltak, de az idén ismét négy színészpalánta nyert sikeres felvételt az Újvidéki Színművészeti Akadémiára. Az elmúlt huszonkét évben nagyjából 120 amatőr színész tevékenykedett a társulatban. Az idei szezon próbái is megkezdődtek, Szakonyi Károly Adáshiba című darabját láthatja  tavaszra a  nagyérdemű, rendezője Nyári Ákos, a szabadkai Népszínház színésze. Ákos fiatalos lendülete és motiváltsága a társulat tagjait is felcsigázza, így bár még csak a próbafolyamat elején járnak, már alig várják a bemutatót. Az említett darab 1969-ben játszódik, amikor a televízió meghódítja Magyarországot. Talán ettől aktuálisabb nem is lehetne a darab, hiszen napjainkban is tapasztaljuk a technika olyan mértékű fejlődését, ami közben sokszor el is felejtünk figyelni egymásra. A kétfelvonásos komédia a Bódog család nappalijában játszódik, melynek fő eleme maga a televízió. 

Nyitókép: Olvasópróba a topolyai színházteremben (Gulyás Réka)