2024. május 9., csütörtök
TOPOLYA

Megkezdték a vasúti sínek lefektetését

Amint azt Goran Vesić építésügyi miniszter novemberi szabadkai látogatása alkalmával elmondta, 2024 végére befejezik a vasútépítést, és 2025 közepétől már akár közlekedhetnek gyorsvonatok Belgrád és Budapest között. A kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group szakemberei és gépei a napokban eljutottak Topolyára is, és a kedvezőtlen időjárás ellenére is jól haladtak a vasúti sínek lefektetésével. Nenad Stanisavljević, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra szóvivője az Euronewsnak adott interjújában néhány nappal ezelőtt elmondta, hogy ez a projektum teljes egészében eleget tesz a modern vasúti közlekedés követelményeinek. Hogy melyek is ezek, arról a MÁV tenderkiírásában találtunk műszaki adatokat.

E szerint biztosítani kell a 160 kilométer/órás működési sebességet, két vágány megépítését, a kölcsönös átjárhatóság érdekében ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló rendszert és elektronikus biztosítóberendezést, a teherszállítás számára pedig 225 kilonewton tengelyterhelést. Az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 750 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak, a peronok magassága a sínkorona felett +55 centiméter lesz, ami minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást.

Nyitókép: Kiss Zoltán