2024. június 3., hétfő

Nem amint akarnánk, hanem amint lehet

Az idén sem oldódott meg a színházterem kérdése Topolyán – A válság ellenére színes és változatos volt a község művelődési élete – Év végi visszatekintő Sörfőző Károly művelődési kérdésekkel
A szépen felújított tájház

Egy mondatban talán a címben idézett – Paczolay Gyula közmondásgyűjteményéből származó – kijelentéssel összegezhetnénk a topolyai község művelődési életének elmúlt egy esztendejét. A válság jelen van az élet minden területén, miért is kerülné el éppen a kultúrát? Számos nehézség ellenére, amelyek többnyire anyagi hátterűek, pozitívan értékelhető a mögöttünk álló esztendő művelődési élete. Köszönve mindezt a község kulturális porondján szerepet vállaló – sokszor erejüket meghaladó feladatvállalással bíró – elszánt személyeknek.

Sörfőző Károly, a művelődési ügyekkel megbízott községi képviselő az alábbiakat nyilatkozta a község kulturális eseményeiről, történéseiről.

– Az előző évekhez hasonlóan a 2011-es év is számos nehézséggel telt el a község művelődési életében. Terveinket csak részben sikerült megvalósítanunk. Mindezek ellenére kevés kivétellel sikerült megtartanunk a korábbi évek hagyományainak ápolását, szinten tartani a kulturális életet, sőt néhány komolyabb beruházásra is sor került. Sajnos a legégetőbb kérdés a topolyai színházterem problémája az idén sem oldódott meg, ezért nem tudtunk elhozni Topolyára olyan előadásokat, amilyeneket szerettünk volna, amilyenekre igény is lenne, hiszen egyszerűen nem férnek el a díszletek a moziterem szűkös pódiumán. Ennek ellensúlyozására a Művelődési Ház megszervezte a vidéki színházlátogatást, ami iránt óriási érdeklődés mutatkozott. A korábban gazdag tartalmakkal szolgáló tájház megroggyant, dőlőfélben levő épületét azonban kijavítottuk, tataroztuk. Igaz, mindez azzal járt, hogy az elmúlt idényben kevesebb műsort tudunk ott megtartani, de az udvarhoz kapcsolódó hagyományőrző programok java részét igen. Most a felújítás után sokkal több esemény helyszíne lesz majd ez a létesítmény, annál is inkább, mert a színházterem sorsa még mindig bizonytalan. Nagy örömünkre a községben megújult egy színházterem Bácskossutfalván és az ott élők máris számos tartalommal töltötték meg. Remélem, ez folytatódik a jövő évben is. Ugyancsak sikeresnek mondható a topolyai Művelődési Ház munkája is, hiszen a számos előadás mellett megszervezték a hagyományos húsvéti és karácsonyi vásárt, kiállítást. Jelentős szerepet vállalt az intézmény a Topolyai Napok rendezvényeinek megszervezésében, kiemelném továbbá, hogy a szigorú követelmények ellenére sikerült nyitva tartani a mozit is, és a közönség láthatja Topolyán a mai legjobb filmalkotásokat. Óriási szerepet vállalt idén is a község művelődési életében a Topolyai Múzeum példaértékű gazdag műsorkínálatával, és folytatta korábbi szerteágazó munkáját a Népkönyvtár is, amely már évek óta színvonalas rendezvényekkel, ünnepi műsorokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, alkalami kiállításokkal örvendezteti meg a közönséget. Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket művelődési központjaink a Kodály Zoltán MMK és a Vuk Karadžić SZMK idei eredményes működése. Minden szerénység nélkül állíthatjuk, hogy az ország legjobbjai közt vannak, sőt a Kodály Zoltán MMK még a Kárpát-medencében is az egyik legeredményesebb egyesület. A néptáncosok Országos Színpadán az elérhető 150 pontból 145-öt szereztek meg, amire eddig még nem volt példa. Talán mondani sem kell, mindkét központot gyakran hívják fellépésekre határainkon túlra is, ami a község számára jelentős anyagi kiadásokkal jár. Szerintem esetükben szükségszerű lenne a tartományi és a köztársasági alap hozzájárulása, hiszen a legtöbb esetben nem csupán a községet képviselik a fesztiválokon, hanem tartományunkat, sőt Szerbiát is. Hasonló jó eredményeket ér el a zentagunarasi Petar Kuzmajk ruszin ME egyesület, de eredményesen működnek más községbeli művelődési egyesületek és társadalmi szervezetek is. Külön kiemelném a bajsai Etno-házat, a bácskossutfalvai 9+1 Művésztelepet, a topolyai Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző Egyesületet, a Paletta amatőr képzőművészeti csoportot, a Beniksal egyesületet és nem utolsó sorban a Mara amatőr színtársulatot, amely jövőre ünnepli 10. születésnapját, és fődíjas volt az idei szemlén Péterrévén. Hamarosan új előadással lépnek közönség elé. Mindent összegezve, talán nem minden alakult úgy a község művelődési életében, ahogyan azt szerettük volna, ahogyan azt a polgárok elvárták, de úgy érzem, hogy a lehetőségekhez mérten a felsorolt eredmények ismeretében kielégítőnek kell mondanunk a kulturális téren kifejtett munkát.