Agyva Erzsébet és férje, István 14 éve költöztek Topolyáról Bajsára. Erzsi néni elmondása szerint könnyen beilleszkedett a falu életébe, hiszen férje bajsai születésű, ezért előtte is gyakran látogatták a települést. A hagyományok fontosságáról, régi húsvétokról folytatott beszélgetésünk során kiderült, ötvenkét évvel ezelőtti megismerkedésükben napilapunk is „közreműködött”.
Erzsi néni mindig mosolyog, mindenkihez van egy kedves szava. Segít, akinek csak tud. Vendég nem megy el úgy tőle, hogy finom süteménnyel ne kínálná. Beszélgetésünkkor is friss baracklekváros fánkkal fogadott.
• Amikor 2004-ben megalakult az Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre, szinte azonnal a tagja lett. Miért tartja fontosnak a hagyományok ápolását?
– Egy alkalommal, amikor diákokat vezettünk körbe az Etno-házban, meséltem nekik, hogy régen nem volt se fürdőszoba, se áram. Egy kisfiú sehogyan sem akarta elhinni azt, hogy így éltek a nagyszülei, dédszülei. Nem fért a kis fejébe, hogy televízió nélkül is lehetett szórakozni. Fontosnak tartom, hogy a mai generáció megismerkedjen ősei múltjával, életvitelével, hiszen enélkül nem lehet jövőt építeni. Ezért is fontos a hagyományok ápolása, a régi ismeretek átadása.
• Ön hogyan járul hozzá a szervezet működéséhez?
– Mióta a férjem betegeskedik, nehezebb részt vennem a munkában, de igyekszem. Amikor a szervezet megkapta az Etno-házat, rengeteg munkára volt szükség. Tapasztottam, meszeltem, csináltam, amire megkértek. Sok régiséget adományoztunk a háznak. A rendezvényekre általában süteményt sütök, főzöm a kávét, fogadom a látogatókat. A kézműves foglalkozások közül legjobban a csuhé tárgyak készítését kedvelem. Az idei MIRK-en is részt veszek, és ha minden igaz, akkor megkapom a mesterdíjat, hiszen van már három első helyezésem.
• Közeledik a húsvét. Milyen emlékei vannak az ünnepi készülődésről, hagyományokról?
– A második világháború utáni időszakban teltek a gyermekéveim, szóval nagy szegénységben. Akkoriban nem volt divat templomba járni, de az én családom tartotta az egyházi ünnepeket is. A farsang után következik a hamvazószerda. Ettől kezdődik a böjt, amit nem volt nehéz betartani, hiszen egész évben csak csütörtökön és vasárnap ettünk húst. Nagypénteken bodagot vagy pattogatott kukoricát fogyasztottunk. Nagyszombaton elvittük a templomba megszenteltetni a sonkát, és csak feltámadás után vágtuk fel. Az ünnepi ebédre sonkát, kolbászt, tojást főztünk, és üres kalácsot sütöttünk. Akkoriban csak karácsonykor és húsvétkor sütöttek tortát, mert margarin még nem volt, a vaj pedig nagyon sokba került. A hímes tojásokat vöröshagymahéjjal és piros krepp papírral festettük. Amikor még egészen kicsi voltam, a kertben rejtették el a kis kosarat vagy szakajtót, és azt mondták, hogy a nyúl tojta a hímes tojást. Húsvét vasárnapján volt a böjt utáni első bál. A legények a bálból indultak locsolkodni húsvét hétfő hajnalban fiákeron, zenekarral. A kisgyerekek szagos szappant áztattak le, kis üvegekbe töltötték, és a tetejére ritka ruhát tettek, ezzel locsolkodtak. A legények pedig vödörrel, vízzel.
• Említette, hogy már 50 éve rendszeresen olvassák a Magyar Szót.
– Pontosabban már 52 éve. A férjemmel úgy ismerkedtünk meg, hogy ő ült a pékségben az ablaknál, a dagasztóteknő mellett, és olvasta a Magyar Szót. Amikor elmentem az ablak előtt, akkor ő megkopogtatta az üveget, én meg benéztem. Mikor visszafelé mentem, már a sarkon várt és egészen addig beszélgettünk, míg nem kezdett el fázni a karom a kisködmönben...
• Úgy tudom, tavaly volt az aranylakodalmuk.
– Igen, tavaly elhatároztuk, hogy megünnepeljük magunkat, hiszen 50 év nagy idő. És amikor összeházasodtunk, nem tartottunk lakodalmat. Hát most bepótoltuk. Az Etno tagjai segítettek a szervezésben, és az Etno-házban tartottuk meg a lagzit. Ez a közösség olyan, mint egy nagy család.
