Titokzatos, képzeletizgató építmények lehettek a Török pincék, amelyeket Bajsa és a környékbeli tanyavilág népe nevezett el így, és amelyek a Bajsa és Kúla közötti út mentén a Buszi határrész völgyébenhelyezkedtek el, feltehetően évszázadok óta. Titokzatosságuk onnan ered, hogy ma már senki sem tudja, mikor és mi célból épültek, mi volt a rendeltetésük, és kik lehettek az építőik.
El kell mondanunk, hogy legalább 6-8 löszdombba vájt pincéről van szó, bejáratuk napjainkra már beomlott, de a merészebb kutatók, akik ásóval a kezükben, hason csúszva bemerészkedtek ezekbe a föld alatti üregekbe, úgy vallják, hogy legalább 6–8 m széles 20–25m hosszú és mintegy 3m magas építményekben jártak. Szakavatott régész talán sohasem látta ezeket, így csak a közszájon forgó történetekre, mendemondákra hagyatkozhatunk, amelyek a legtöbb esetben nélkülöznek minden valóságot.
Egyesek betyárok búvóhelyének tartják ezeket a pincéket, és vannak, akik azt vallják, Rózsa Sándor, a híres betyár is tartózkodott itt valaha, sőt azt is tudni vélik, hogy ezeket az építményeket a Buszi csárdától az Angyal Bandi Csárdáig föld alatti folyosó kötötte össze. Ha az Angyal Bandi Csárdában voltak a betyárok, a földalatti folyosón távoztak a Buszi csárdába. Így a zsandárok, pandúrok bottal üthették a nyomukat.
Hogy ezek a rejtelmes építmények nem betyárok búvóhelyének készültek, majdnem biztos. Az viszont nagyon is valószínű, hogy alkalomadtán a betyárok is felhasználták ezeket a búvóhelyeket.
A még régebbi dolgok tudói arról beszélnek, hogy a török hódoltság alatt a törökök mesés mennyiségű aranyat rejtettek el itt. A babonásak azt is tudni vélik, hogy hétévenként látni is a pincék felett a kékes, bolygó lángokat, mert az aranynak megvan az a jó tulajdonsága, hogy hétévenként lángokkal égve tisztul.
A reálisabb szemléletű emberek elődeiktől azt hallották, hogy a pincékből valaha régen egy huszárcsákó meg egy '48-as zászló került elő. Ebből viszont arra következtethetünk, hogy a Bach-korszak terrorja elől menekülőknek is védelmet nyújtott.
Talán maga a Török pincék elnevezés mond a legtöbbet. Feltehetőleg nem véletlenül. Ugyanis a nemrég elhunyt Ulmer Gáspár, szabadkai levéltáros a Hét Napban megjelentegyik cikkében azt állította, hogy Bajsának 1526–1686 között török lakossága is volt. Ebben az esetben padig csak csodálhatjuk a megtartó szájhagyományt, amely számunkra megőrzött egy földrajzi nevet évszázadokon át. Viszont azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy az itt élő török lakosságnak valami köze lehetett az építményekhez, és innen a név.
A régi dolgok tudói azt is állítják, hogy a néhány évtizede lecsapolt Kerek-bara helyén a törökök kedvelt sós vizű fürdőhelye volt.
A valót perszesenki sem tudja pontosan, a Török pincék pedig magukba zárták titkukat. Egy évtizede, amikor még létezett a Pannónia Mezőgazdasági és Idegenforgalmi Kombinát, annak a munkagépei elegyengették azt a területet, ahol a pincék bejárata volt, így növelve a birtok földterületét. Ma már senki sem tudja, merre is lehetett a pincék bejárata.
Mi, helytörténet-kedvelők, akik minél többet szeretnénk tudni szülőhelyünk múltjáról, úgy érezzük szegényebbek lettünk. Persze nem a pincékben rejtőző aranykinccsel, hanem azzal, hogy egy több évszázados építménynek a nyomai tűntek el a föld színéről anélkül, hogy elárulhatták volna titkukat az őket vallató szakembernek.
