2024. május 9., csütörtök

Egy, kettő, három…

Új bemutató előtt a Mara Amatőr Színház – Készülnek a vajdasági amatőr színházak találkozójának megszervezésére is

Fokozott ütemben folyik a munka ezekben a napokban a topolyai Mara Amatőr Színházban, hiszen az új bemutató mellett közeleg az amatőr színházak tartományi szemléje is, amelyet idén Topolyán szerveznek meg. Hogy milyen fázisban vannak az előkészületek, arról Sörfőző Károlyt, a társulat vezetőjét kérdeztük.

– Idén Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátékára esett a választásunk. Hihetetlen gyorsasággal közeledik a bemutató napja, március 18-a, amihez igyekszünk is tartani magunkat, annál is inkább, mert utána áprilisban már egészen más feladat vár ránk, ugyanis mi szervezzük a vajdasági amatőr színjátszók találkozóját. Tizenhatan veszünk részt ebben a darabban, amelyet most is Jankovics Andrea rendez, mint a tavalyi előadásunkat, akivel ugyanis megnyertük a szemlét, örömmel dolgozunk vele újra. Úgy gondolom, hogy ez egy szórakoztató, érdekes darab, olyan, amin el is lehet gondolkozni, nem csupán a nevettetés a célja. Lesznek benne szép koreográfiák, amelyeket Crnkovity Gabriella tanított be. Remélhetőleg tetszeni fog a nézőknek. A próbák jól haladnak, még egy kis életet kell vinni bele, de lassan már összeáll az előadás. Van még közel egy hónapunk a bemutatóig, és reméljük, hogy addig minden a helyére kerül.

Ezzel párhuzamosan folynak a tartományi találkozó előkészületei is.

– A bemutató próbái mellett javában készülődünk a szemle megszervezésére is. Ezt ugyan szerettük volna már tavaly nyélbe ütni, hiszen akkor volt húszéves a társulat, viszont nagy örömünkre szolgál, hogy idén először kerül megrendezésre Topolyán egy ilyen jelentős esemény. Körülbelül tizenöt társulatot várunk. Nem lesz könnyű megszervezni ezt a rendezvényt, mert a jelek szerint nem számíthatunk idén anyaországi támogatásra, legalábbis eddig még nem jelent meg a pályázat. Ez mindenképpen nagy érvágás lenne számunkra, hiszen eddig minden évben számíthattak erre a szervező helységek, egyesületek. Ezért kerestük fel a topolyai vállalkozókat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek. A legnagyobb probléma az étkeztetés megoldása, de akad sok más egyéb költség is. Mindenképpen igyekezni fogunk mindent megtenni annak érdekében, hogy maradandó élményekkel távozzanak innen a vendégek.

Nyitókép: A Mara új előadásának próbáján (Kiss Zoltán felvétele)