Az évek során hagyománnyá vált, hogy a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület felhasználói virágokat ültetnek a falu közterületein. Az idén is egy háromnapos akció keretében szépít...
Topolya
A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ június 9–11. között szervezi meg a XII. Közép-bácskai Népművészeti Fesztivált. Ma a Tájházban 10 órakor kézműves-foglalkozás
Szombaton, azaz e hónap 10-én tartják meg Bajsán a település napját, amikor is a korábbi években is népszerű programok várnak a falubeliekre, illetve amennyiben az időjárási körülmények lehetővé te...
A Nők Kishegyesi Fóruma a közelmúltban tartotta meg tisztújító közgyűlését. Az ülésen megújult az elnökség, valamint eldöntötték, hogy változtatnak az egyesület statútumán. Az ülés lényeges elemeit...
Több mint fél évszázados múltja van a kalászosok fajtabemutatójának, melyet az évek során a búza és az árpa mellett más szántóföldi kultúrák bemutatásával bővítettek. A termelők és a szakemberek sz...
Az egykori topolyai Madách Imre Algimnázium 1953-ban kisérettségizett diákjai hetvenéves osztálytalálkozóra gyűltek össze a Gurman étterem teraszán. A Varga Géza osztályfőnök tagozatába járó ötvenk...

