Az eseményre Vajdaság egész területéről érkeztek kiállítók, az idén egy magyarországi cég is bemutatta választékát – tudtuk meg Simon Zsolttól, a kiállítás szervezőjétől. A jegyespárok az Orfej ter...
Topolya
Csaknem hatvan vállalkozó, illetve saját vállalkozás megindítását tervező, vagy vállalkozásban más módon érdekelt fiatal vett részt a Vállalkozz te is! elnevezésű üzleti konferencián, melyet Topoly...
A Srbijagas vállalata bejelentette, hogy november 19-én, kedden három közép- és két általános iskolában elmarad a tanítás Topolyán, mivel szünetelni fog a gázszolgáltatás.
A Bambi iskoláskor előtt...
Országunk még nem tagja az Európai Uniónak, viszont már részt vehet az úgynevezett Erasmus-programban, melynek egy állomását Topolyán, a mezőgazdasági középiskolában tartották meg a múlt héten. Dr.
A Vajdasági Magyar Szövetség topolyai helyi szervezetének és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Topolya–Kishegyes körzeti szervezetének szervezésében az 1944–45-ös események mártírjaira emlékeztek a...
Topolya község Művelődési Háza valamennyi tájházas hagyományőrző programját és a színházteremben megtartott előadását telt házzal bonyolította le ebben az évben. A felnőtteket, a gyermekeket, illet...

