2026. július 4., szombat

Topolya

Általános felháborodás

Ezekben a napokban kapták kézhez a topolyai polgárok a vízlecsapolási illetékek befizetésére felszólító értesítőket. A számlák két évre, 2015-re, illetve 2016-ra vonatkoznak, és mindössze 15 napos fizetési határidőt szabtak meg rajtuk.

Étel a rászorulóknak

November második napjától a topolyai községben 17 elosztóhelyen juthatnak meleg ételhez a rászorulók heti négy alkalommal, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. Topolyán két helyen osztanak ételt, a Vásártéri otthonban, valamint az Új otthonban, az említett napokon reggel nyolc órától.

November a Művelődési Házban

A topolyai Művelődési Ház a hagyományokhoz híven novemberben is számos programot kínál, amelyben a magyar és szerb nyelvű színházi előadásoktól kezdve, könnyűzenei koncerten át a kreatív kézműves-foglalkozásig minden megtalálható.

Hátrányból előnyt

Dr. Vikor László 1961-ben született a Topolya melletti Gunarason, ahol az általános iskola első nyolc évét is fejezte, majd ezt követően Topolyán a kilencedik és tizedik évet, ami után a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulója lett.

Hatvan éve történt

A bácskossuthfalvi Református Egyházközség, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület és a Monográfia Helytörténeti Egyesület szervezésében 2016. november 6-án, vasárnap megemlékezésre kerül sor az 1956-os forradalom és szabadságharc 60.
A könyvek egyelőre bedobozolva várják új gazdáikat (Benedek Miklós felvétele)

Önnek mennyit ér?

A könyvek egyelőre bedobozolva várják új gazdáikat (Benedek Miklós felvétele) A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban ismét megrendezik az Önnek mennyit ér? elnevezésű akciót, amellyel az intézmény...