A topolyai Mezőgazdasági Iskolában is ebben az időszakban az előírásoknak megfelelően szervezik meg az oktatást, ugyanakkor Tóth Tibor iskolaigazgató annak a reményének adott hangot, hogy hamarosan visszatérhetnek az iskolapadokba a diákok. Jelenleg távoktatás zajlik, és még a gyakorlati oktatást is online szervezték meg, ami eleve furcsán hangzik, de kénytelenek voltak alkalmazkodni a körülményekhez.
Topolya
A tavaszi idő jó alkalom arra, hogy a motorozás szerelemesei leporolják járműveiket, és a hosszú téli időszak után végre hódolhassanak szenvedélyüknek. A néhány hónapos szünet után azonban nem árt fokozatosan megkezdeni a tavaszi motorozást.
A topolyai Alapfokú Zeneiskolában is online oktatás folyik. Az óvodások, az előkészítős csoportok, valamint az első és a második osztályos kisdiákok személyes oktatásban vesznek részt az előírt egészségügyi szabályok betartásával, míg a harmadik–hatodik osztályos diákok kizárólag online oktatásban részesülnek.
Bácsfeketehegyen és Kishegyesen is fásítottak a hétvégén Bácsfeketehegyen 120 fát ültettek az Európa út mentén
A topolyai Komgrad Kommunális Közvállalatban a tavaszi munkálatokra összpontosítanak. Domány Dudás Diana elmondta, hogy az enyhébb téli körülmények miatt az illetékes szerv által meghozott rendelet alapján csupán három alkalommal kellett bevetni az utak takarítására előirányozott munkagépeket.
Az éjszaka folyamán jelentős károk keletleztek a Topolya központjában álló pravoszláv Szent Kereszten, amely közvetlenül a Szentháromság-szobor mellett áll. Ismeretlen tettesek megbontották a talpazat borítását, és betörték két szentkép üvegborítását is.

