Húsvét közeledtével kézműves-foglalkozásoknak adott otthont a temerini Kókai Imre Általános Iskola, ahol a Boldog Gizella Hagyományápoló Kézimunkaszakkör tagjai vezették be a diákokat a varrás alapjaiba. A programba a harmadik és negyedik osztályos tanulók kapcsolódtak be, az elmúlt hetekben mintegy száz gyermek próbálhatta ki magát a kézimunkában.
A gyerekek tavaszi hangulatú díszeket készítettek: színes virágokat és kedves húsvéti figurákat formáltak meg tűvel és cérnával. A foglalkozások nemcsak az alkotásról szóltak, hanem a tanulásról is, hiszen sokan itt találkoztak először az alapvető varrástechnikákkal.
A kézimunkaszakkör minden évben megszervezi ezeket az ünnepekhez kapcsolódó alkalmakat, amelyek mára az iskola hagyományos programjai közé tartoznak. A diákok évről évre örömmel és izgatottan várják a közös alkotás lehetőségét.
Az elkészült munkákból az iskolában ma nyílik kiállítás, amelyet egy héten keresztül tekinthetnek meg az érdeklődők. A negyedik osztályos tanulók számára ez egy különleges lezárás is, hiszen az eddigi közös alkotómunkát jelképes elismeréssel köszönik meg számukra.
A türelem és az ügyesség találkozása
Színes cérnák, kreatív ötletek
Büszkén mutatják elkészült munkáikat
Nyitókép: Mosolygó arcok a foglalkozás végén / Fotó: Varga Zoltán



