2024. május 8., szerda

Illés-napi körmenet Temerinben

A helybeliek 170 évvel ezelőtt tettek fogadalmat a próféta napjának megünneplésére

A temeriniek 1853-ban fogadták meg, hogy július 20-án munkaszünetet tartanak. Abban az évben katasztrofális vihar és jégeső pusztította el a temerini határt Illés napján, és hogy a sorozatos elemi csapásoktól megszabaduljanak, ezt a napot fogadott ünneppé nyilvánították. A hagyomány azóta is él, a helybeliek minden évben misén szentelik meg az új kenyeret és bort, szabadtéri és művelődési rendezvényekkel, valamint minden korosztályt megmozgató programsorozattal készülnek Illés próféta napjának megünneplésére.

Kasza Jennifer felvétele

Kasza Jennifer felvétele

– Az idei programsorozat részeként tartottunk egy történelmi előadást is, a régi hírekből, újságcikkekből felidéztük, hogy milyen is volt 1853-ban a helyzet. Előbb dögvész pusztított, aztán szárazság volt, végül pedig a jég elvert mindent. Ezek után a nép megfogadta, hogy Illés napján nem dolgozik és szentmisére megy. Ez a hagyomány még ma is él. Ez egy közösségi nap, és ez a legfontosabb. A cél most is az, hogy összejöjjünk, találkozzunk és hogy jól érezzük magunkat. A temeriniek mellett más településekről és külföldről érkezők is részt vesznek az ünneplésben. Érkeztek például Mórahalomról, Jánoshalmáról, Marossárpatakról, Jászapátról és a Terézvárosból is. Ez is jelképezi, hogy összetartozunk – mondta Varga Flórián, az I. helyi közösség titkára, és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület elnöke.

Kasza Jennifer felvétele

Kasza Jennifer felvétele

A rendezvény leglátványosabb része minden évben az ünnepi körmenet, ahol felvonul a település apraja-nagyja. A díszes és hosszú menet az elmúlt évekhez hasonlóan, most is a Gulyáscsárda elől indult. A piactéren áthaladva felkanyarodott a főútra, majd a résztvevők bevonultak a templomba. A menetet hagyományosan a népviseletbe öltözött lovasok vezették, őket követte a feldíszített fiáker, amelyen az idei búzából készült kenyeret vitték. A menetben részt vettek az egyház és az önkormányzat képviselői, a Boldog Gizella Kézimunkaszakkör tagjai, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület néptáncosai, a Dalárda tamburazenekar, a Kertbarátkör tagjai, a helyi iparosok, földműves-szövetkezetek és a többi civil szervezet képviselői. A menetet a TEFU fúvószenekar zárta.

Lódi József  Székesfehérvárról érkezett Temerinbe.

– A Szent István Mézlovagrendet képviseljük. Először veszünk részt az ünnepi felvonuláson, de már most tapasztaljuk, hogy hatalmas összefogásnak lehetünk tanúi. Jó érzés hozzájárulni az ünnepi hangulathoz. Emellett szeretnénk a magyar mézet is népszerűsíteni, növelni a mézfogyasztást – emelte ki Lódi József.

A Szent István Mézlovagrend képviselői Székesfehérvárról érkeztek Temerinbe (Fotó: Kasza Jennifer felvétele)

A Szent István Mézlovagrend képviselői Székesfehérvárról érkeztek Temerinbe (Fotó: Kasza Jennifer felvétele)

Az ünnepi szentmisét az idén ft. mr. Richter Mátyás atya, a kalocsai érsek titkára és szertartója vezette. A misét követően az önkormányzat és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Temeri Lőrinc, a falu első írásban említett papjának emléktábláját. Délután a templomban az Őszirózsa vegyes kórus hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők, este viszont a vásártéren kezdetét vette az Illés-napi mulatság. A résztvevőket a már hagyományos birka- és marhapörkölttel várták, a talpalávalót pedig a helyi The End zenekar húzta.

Kasza Jennifer felvétele

Kasza Jennifer felvétele

A jeles napra minden évben buzgón készülnek a temeriniek, így az idén is tartalmas programokkal várták az érdeklődőket. A kísérőrendezvények sorozatában voltak kiállítások, koncertek, médiatalálkozó és gyerekprogramok is.

A programsorozat keretében szombaton 20 órai kezdettel közös éneklésre várja az érdeklődőket a Juventus énekkar a tájház udvarában, vasárnap pedig 11:30-kor a tájház előtt megáldják a felújított Naszvagyi-keresztet.

Nyitókép: Kasza Jennifer felvétele