A temerini plébánián működő Caritas szeretetszolgálat már több éve szerényen megajándékozza az egyházközség első osztályba induló kisiskolásait és az év minden szakában folyamatosan segíti a rászorulókat. Most is sor kerülhetett minderre.
Temerin
A Vajdasági Magyar Szövetség júliusban hirdette meg nyári fogalmazásíró-versenyét amelyen a 6., 7.
Az idén nyáron, augusztus 9-étől 11-éig Bugacon tartották meg a kétévente megrendezésre kerülő, most már II. Ősök Napja rendezvényt a Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség szervezésében, amely a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző szövetsége.
Nyilván okkal, a nyár közepére hívta össze a községi képviselő-testület ülését Gusztony András, a testület elnöke. Ez meglátszott pénteken a foghíjas padsorokon is, amit az ellenzék úgy próbált kihasználni, hogy még a népsorolvasás előtt kiosont az ülésteremből, és kintről figyelte meg lesz-e a hatalmi többség kellő számú képviselője ahhoz, hogy az ülést megtarthassák.
Az idei temerini Illés-napi rendezvények közül kétség kívül az utcai felvonulás váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Sokan voltak a felvonulók, de még többen, akik az út széléről szemlélték, gyönyörködtek a színes kavalkádban.
A tikkasztó melegben, amikor csak a hajnalok hoznak némi felfrissülést, a temeriniek, akik tehetik – vagy kedvük van hozzá – a fürdőközpontban keresnek menedéket a hőség elöl. A helybeliek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mintegy 25 évvel ezelőtt nem sajnálták a ráfordítást, és talán az utolsók között azokban az időkben hideg-meleg vizes fürdőmedencéket építettek.

