A temerini községi tanács az idén is pályázatot hirdetett egyetemista ösztöndíjak odaítélésére, azoknak a temerini község területén élő egyetemistáknak, akik a 2015/2016-os tanévben alap- (első fokú) vagy mesterfokozatú – (akadémiai tanulmányok) – képzésben részesülnek azon felsőoktatási intézmények egyikében, melynek az alapítója a Szerb Köztársaság. Az ösztöndíjpályázatra azok a II–V.
Temerin
A Temerini Rádió épülete és antennarendszere (Góbor Béla felvétele) Igen gazdag napirenddel (26 pont) tartotta meg szerdán 33. ülését a temerini községi képviselő-testület. Többek között napirenden...
Az állami tulajdonban levő mezőgazdasági földterület védelméről, rendezéséről és használatáról szóló éves program kidolgozásával megbízott temerini községi bizottság az utasításokkal összhangban nyilvános felhívással fordult azokhoz a természetes és jogi személyekhez, tulajdonosokhoz, akik előbérlés jogán állami tulajdonban levő földet szeretnének bérelni. Erre azok jogosultak, akik öntözőrendszerrel, vízelvezető rendszerrel, halastóval, három évnél hosszabb, de 15 évnél rövidebb ideje termő ültetvényekkel, három évnél hosszabb, de 30 évnél...
A temerini községi tanács az idén is pályázatot hirdetett egyetemista ösztöndíjak odaítélésére, azoknak a temerini község területén élő egyetemistáknak, akik a 2015/2016-os tanévben alap- (első fokú) vagy mester fokozatú – (akadémiai tanulmányok), – képzésben részesülnek azon felsőoktatási intézmények egyikében, melynek az alapítója a Szerb Köztársaság. Az ösztöndíjpályázatra azok a II.
Huzamosabb ideje szünetelt a zöld színű szemetes kannák kiosztása. A közművállalat a napokban 1200 új kannát szerzett be, amelyeknek a kiosztása helyi közösségek szerint történik.
Fotó: Góbor Béla Szerdán vette kezdetét, de eseményekben és látványosságokban a tegnapi nap bővelkedett, amikor is a Május 1. utcában megtartották a Kertbarátkör szervezésében a XVII. Dél-bácskai t...

