2024. október 9., szerda

Vissza a természetbe

A hajóskapitány, a vadász és a vállalkozó kerekasztal-beszélgetése a környezetvédelemről

Pénteken a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ első palicsi Nyárhangoló fesztiválján Vissza a természetbe címmel a Női strandon tartottak kerekasztal-beszélgetést a környezetvédelemről. A rendezvényen Sarnyai Csaba hajóskapitányt, Szeles Attila vadászt és Krizsán Adél vállalkozót, környezetkímélő termékek készítőjét Lajkó Anett műsorvezető és Mohácsi Huba újságíró kérdezte környezetvédelemről, klímaszorongásról, klímatudatos életmódról.

Sarnyai Csaba a beszélgetés során magáról elmondta, hogy magyarkanizsai lakos, aki turisztikai sétahajózási vállalkozást működtet. Kiemelte, hogy a környezetet átfogóan nagyon nehéz megvédeni, éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki, aki csak megteheti, a szűkebb környezetét, lakóhelyét igyekezzen szebbé tenni. Felszólalásaiban főleg a Tisza élővilága és a víz tisztasága megóvásának fontosságát hangsúlyozta. Példaként Magyarországot állította a hazai halőrök és vízgazdálkodók elé, ugyanis meglátása szerint az anyaországban nagyon sokat tettek a Tisza élővilágának és víztisztaságának helyreállításáért és megóvásáért. Rámutatott arra, hogy a 2000-es ciánszennyezés óta a Tisza magyarországi folyószakasza Közép-Európa legtisztább folyóvizévé vált.

Szeles Attila a természetjárás fontosságát hangsúlyozta. Meglátása szerint sok emberben már nincs igény arra, hogy kimenjen a természetbe, ennek szerinte részben a modern kori életmód az oka, de hozzátette, hogy gyakran előfordul, hogy maguknak a polgároknak sincs módjukban túrázni. Itt példaként említette, hogy a Szabadka környéki erdőkbe a migránsok miatt nem mernek kirándulni az emberek. Palicsot viszont kiváló természetjáró célpontnak nevezte, de hozzátette, hogy a helyet tartalmakkal kell megtölteni, ami vonzóvá teszi a tavat és környékét a természetjárók körében. A vadászattal kapcsolatban elmondta, hogy maguk a vadászok is kiközösítik azokat, akik pusztán az állatok leölésének öröméért ragadnak fegyvert. Ezeket az embereket vadászberkekben, gúnyosan csak „puskásoknak” vagy „lövöldözőknek” nevezik.

Sarnyai Csaba, Szeles Attila, Krizsán Adél, Lajkó Anett és Mohácsi Huba (Fotó: Patyi Szilárd)

Sarnyai Csaba, Szeles Attila, Krizsán Adél, Lajkó Anett és Mohácsi Huba (Fotó: Patyi Szilárd)

Krizsán Adél a környezettudatos vásárlásra buzdította a hallgatóságot. Elmondta, hogy az újrahasznosítható termékek, mint például a mosható pelenkák használata nem csak a környezetet, de a vásárlók pénztárcáját is kíméli. Hozzátette, hogy a környezettudatosságot nem lehet máról holnapra elérni, először apróbb célokat kell megfogalmazni, és fokozatosan kell áttérni a környezetkímélő termékek használatára, valamint a műanyagmentesség elérésére.

A beszélgetés során érintették a klímaszorongás kérdését is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy jogosak a félelemek a klímaváltozás negatív hatásait illetően, hiszen azok már most éreztetik hatásukat a mindennapi életünkben.