2025. június 17., kedd

Elkezdődött a fürdőidény

Tavaly harmincezer látogatója volt a Sétaerdei nyitott medencének

Tegnap a szabadkai Sétaerdei nyitott medencében megkezdődött az idei strandszezon. A nyitást különféle beruházások, valamint a terület rendezése előzte meg. A medence a hét minden napján várja a kikapcsolódni vágyókat. A fürdőidény kezdete apropóján tegnap sajtótájékoztatót tartottak a medencénél.
Tóth Róbert, a szabadkai városi tanács kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tagja elmondása szerint a városi költségvetésből kétszázmillió dinárt irányoztak elő a Stadion Kommunális Közvállalat számára.
– A Sétaerdei nyitott medence-komlexum fontos az egész város számára. Tavaly több, mint harmincezer látogatója volt, és bízunk benne, hogy az idén ezt sikerül túlszárnyalni, tekintve, hogy a kánikula korábban érkezett meg. A helyi önkormányzat az idén 200 millió dinárt irányzott elő a közvállalat működésére, ezen belül több, mint tízmillió dinárt a sportcsarnokban és a Sétaerdei komplexumban megvalósuló beruházásokra – mondta a tanácsos.
Dimitrioski Tamara, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatója nyilatkozatában a medencénél történt beruházásokról is szót ejtett.
– Mint minden évben, az idén is arra törekedtünk, hogy a látogatóknak kellemes környezetet biztosítsunk, a lelátókat, az olimpiai és a gyermekmedencéket, az öltözőket és a zöld területeket is rendbe tettük, emellett karbantartási munkálatokat végeztünk a játszótéren, valamint a szabadtéri edzőtermen. Minden évben vásárolunk új napozóágyakat, napernyőket, amit ki is tudnak bérelni a látogatók, emellett kinti bútorokat is beszereztünk. Közvállalatunk minden évben, így az idén is nagy összegeket fordít az infrastruktúra, illetve a szolgáltatások fejlesztésére. Az idén az olimpiai medence alatt lévő vízvezeték-rendszer részleges cseréjére kerül sor. Ezzel nagy mennyiségű vizet tudunk megspórolni, emellett a víz tisztításához szükséges vegyszereknél is megtakarítást érhetünk el. A beruházást két fázisban valósítjuk meg. Az első befejeződött, a másodikat pedig a szezon végén szeretnénk elkezdeni. A beruházás a városi költségvetésből valósul meg, értéke pedig 11 millió dinár – hallottuk Dimitrioski Tamarától, aki azt is hozzátette, nagy figyelmet fordítanak a higiéniára. A víz minőségét minden nap több alkalommal is ellenőrzik, míg a víz laboratóriumi analízisét kéthetente a Közegészségügyi Intézet végzi el. Ugyanakkor fontos, hogy a látogatók használják a fertőtlenítőket, és zuhanyozzanak le mielőtt a medencébe lépnek.
A Sétaerdei nyitott medence munkaideje nem változott a korábbi évekéhez képest. A fürdőzőket keddtől péntekig 6 és 7.30, illetve 11 és 18 óra között, hétvégenként 6 és 7.30, illetve 11 és 19 óra között fogadják. Hétfőnként általános tisztítást végeznek, és ezen a napon 12 órakor nyitja meg kapuit a fürdő. Az árak némileg emelkedtek a tavalyiakhoz képest. A felnőttjegyek ára 290, a gyermekjegyeké 175 dinár. Az érdeklődőknek lehetőségük van havibérlet kiváltására is, ami 3450 dinárba kerül. Az öt éves kor alatti gyerekek ingyen látogathatják a medencét szülői felügyelet mellett. A Stadion Kommunális Közvállat 2023 decemberében megállapodott a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alappal, aminek értelmében a nyugdíjaskártyával rendelkező polgártársaink ingyenesen látogathatják a Sétaerdei nyitott medencét is az úgynevezett rekreációs időszakban 6 és 7.30 között.
A medence-komplexumban az idén is megrendezik a Szuper Nyár rekreációs vetélkedőt, aminek részeként három napon keresztül különböző sporteseményeket tartanak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele