2025. május 9., péntek

A nyuszi Radanovácon járt

Szombaton a radanováci kultúrotthonban húsvéti kézműves-foglalkozásokat tartottak, ugyanakkor a résztvevők a nyuszi ajándékát is megkereshették. A rendezvény főszervezője A Mi Kis Falunk Radanovác Egyesület volt, amely immár negyedik éve szervezi meg ezt az eseményt.
Bozsár Dániel, A Mi Kis Falunk Radanovác Egyesület alelnöke elmondta, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a húsvéti rendezvényükön.
– Elsősorban a radanováci óvodásokat vártuk az eseményünkre, de természetesen a környező helyi közösségekből is érkeztek hozzánk. A foglalkozásokon való részvételt előzetes regisztrációhoz kötöttük, és körülbelül nyolcvanan jelezték részvételi szándékukat. A rendezvényünk célja, hogy összegyűjtsük és bemutassuk a gyerekeknek azokat a dolgokat, amik a húsvéthoz köthetőek, így például locsolkodó verseket mondanak, és többek között tojásfestés is várja őket. Negyedik éve szervezzük meg ezt a rendezvényt, és az a tapasztalatunk, hogy résztvevők pozitívan élik meg, amit az is bizonyít, hogy évről évre többen regisztrálnak rá – hallhattuk az esemény főszervezőjének képviselőjétől.
Az eseményen az érdeklődők a kézműveskedés mellett például mondókákat is tanulhattak Mihók Olivér vezetésével.
A rendezvény végén minden résztvevő húzhatott egy szerencseszámot, és az épület melletti területen az adott számhoz tartozó ajándékcsomagot kellett felkutatnia.
A rendezvény partnere a radanováci helyi közösség és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete volt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele