2025. március 25., kedd

Iskoláknál tartottak demonstrációt

A sztrájkoló szabadkai tanárok, tanügyi dolgozók, valamint az őket támogató polgárok, szülők, egyetemisták tegnap támogató sétát tartottak, aminek során több tanintézményt is meglátogattak. A séta a Zeneiskola előtt vette kezdetét. Az eseményre körülbelül kétszázan érkeztek, akik 11.52-kor tizenöt perces csenddel emlékeztek meg a november elsejei újvidéki tragédia áldozatairól. A főhajtásra a Strossmayer utcán került sor, és ennek idejére lezárták a forgalmas utcát. A rendőrök a szóban forgó utcának a Makszim Gorkij és a Matko Vuković utcánál lévő kereszteződésénél elterelték a forgalmat, így az autósoknak más útvonalat kellett választaniuk. A tüntetők ezt követően a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolához vonultak a zuhogó esőben. Itt a program a tüntetőkből verbuválódott kórus produkciójával kezdődött, majd Margareta Bašaragin némettanár, valamint a szülők nevében Sanja Bajić tartott beszédet.
– Büszke vagyok arra, hogy ilyen nagy számban gyűltünk össze, és meg tudjuk mutatni, hogy világos vízióval rendelkezünk a jövővel kapcsolatban, ahol a kölcsönös megértés, tisztelet, szeretet és a legelesettebbek felé mutatott törődés a legnagyobb értékek. Mindezek különösen fontosak egy többnemzetiségű, multikulturális környezetben. Biztos vagyok benne, hogy az utánunk jövő generációk számára a jelenlegi küzdelem reményt és hitet ad egy olyan jövőre, amelyben a szabadság és szolidaritás az együttélés alapja – fogalmazott Margareta Bašaragin.
Sanja Bajić felszólalásában a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola dolgozóit dicsérte.
– Gyermekemet a Jovan Jovanović Zmaj iskolába írattam, és nem bántam meg. Hálás vagyok az iskola minden dolgozójának, és azért vagyok itt, hogy támogassam őket az egyetemisták igazságosabb társadalomért folytatott küzdelme melletti kiállásukban – mondta Sanja Bajić.
A demonstrálók ezt követően a Kizur István Általános Iskolához vonultak, majd több iskolát és egy óvodát, valamint az Óvó- és edzőképző Szakfőiskolát is meglátogatták.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele