11. Nemzetközi Tepetrősütő Verseny és 14. Helyi Termékek Kiállítása, két rendezvény, melyeket egybegyúrva tizedik alkalommal tartottak meg Palicson a Hagyományok Téli Fesztiválja elnevezéssel.
– Két különálló eseményt vontunk össze, azelőtt volt a Tepetrősütő Verseny Palicson és a Helyi Termékek Kiállítása Hajdújáráson. A helyszűke miatt, és hogy minél tartalmasabb legyen az esemény együtt kezdtük tartani őket. Nemzetközivé nőtte ki magát, egyre többen jövünk össze. Nagy barátságok szövődnek, környékbeli emberek teszik ki a portékájukat, együttműködések alakulnak ki. Emellett teret biztosítanunk arra is, hogy megismerjék a látogatók a helyi termékeinket, értékeinket – mondta Fontányi Csilla, a Ludaspuszta Térségi Társulás elnöke, a rendezvény egyik szervezője.

Gál Hermina felvétele
Három versenyszámban mérethették meg magukat a versenyzők, a szalonna-, a hagymaszeletelésben, valamint a tepetrősütésben. Idén 18 négy–öt fős csapat mutatta meg konyhai tudását. Patócskai Attila, szabadkai versenyző már 8. alkalommal vett részt az eseményen, és most szalonnaszeletelésből az ezüst érmet akaszthatta a nyakába. Kíváncsiak voltunk, mi az ő titkos receptje.
– A jó tepertő titka, hogy megpróbáljuk egyenletesen felvágni és így egyenletesen fog kisülni. Lassú tűzön kell indítani, ezután a zsír 80 százalékát eltávolítjuk, és 20 százalékát feláldozunk arra, hogy gyönyörű aranybarna színű tepertőt kapjunk. Az, hogy mekkorára kell a szalonnát vágni egyénfüggő, de 3–4 centiméteres az ideális – árulta el módszerét a versenyző.
A bírák igen szigorúak voltak, és ugyan fesztelen hangulatban zajlott az értékelés, a szakértelem nem maradhatott el.
– A szalonnaszeletelő versenyen azt néztük, hogy hogyan szedik le a bőrt, ami néhány csapatnak nem igazán sikerült, több szalonna maradt rajta, mint amennyi kellett volna, illetve a méretezést figyeltük. A tepertősütésénél figyeltük a zsír színét, a sütés módszerét, hogy megégett-e vagy nyers maradt-e a tepertő közepe. Ebből a szempontból nagyon szigorú vagyok, mert azt szeretem, ha a tepertő olyan, hogy kenyér nélkül is meg lehet enni, száraz legyen, de ne égett – fejtette ki Kenyeres Dénes, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagja, zsűritag.

Gál Hermina felvétele
Az idei csapatokból kettő Magyarországról érkezett. Az egyik Ásotthalomról, a másik pedig egy vegyes csapat szegedi és szabadkai tagokkal. Ez utóbbi a Vakok és Gyengénlátók Egyesületéből alakult. A csapat és a velük érkezett kutyus részvételét azért tartják fontosnak a szervezők, mert ezáltal is népszerűsíthetik a vakvezető kutyák kiképzésének fontosságát. Apci Ferenc, a Nataša Vakok és Látássérültek Egyesületének elnöke, csapatával már második alkalommal vett részt a rendezvényen versenyzőként, nagyon barátságosnak és családiasnak éli meg a fesztivál hangulatát.
– Meg szeretnénk mutatni, hogy attól, hogy van egy kis akadályunk, ugyanúgy tudunk főzni, sütni, mosogatni, szórakozni, sétálni, élvezni az élet minden egyes apró örömét, ahogyan más. Nataša, a kutyám, az egyetlen egy vakvezető kutya Szerbiában. El szeretnénk érni, hogy Szabadkán is legyen egy vakvezetőkutya kiképző iskola, hiszen ezek az állatok által mi is önállóak lehetünk – mondta el Apci Ferenc.

Gál Hermina felvétele
A fesztiválon vásárolható volt frissen sült hurka, kolbász, tepetrő, emellett disznótoros hústermékek, télirevaló dunsztok, de sajátkezűleg készített karácsonyi díszek, és egyéb kézműves tárgyak is. Noszián Gyöngyi királyhalmi kiállító, első alkalommal vett részt a portékáival a rendezvényen.
– Karácsonyra hangolódva hobbiból készítem ezeket a díszeket, kikapcsolódásként. Néhány éve foglalkozom vele, és egyre jobban belejöttem. Szívesen csinálom, szeretetből, szívből jön, hogy egy kis örömet vihessen mindenkinek az otthonába – osztotta meg velünk gondolatait a kiállító.

Gál Hermina felvétele
A 10. Hagyományok Téli Fesztiválját mintegy ezer érdeklődő látogatta meg, és a tavaszias időjárás kedvezett ennek a családi kulináris programnak.
Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke a rendezvény jelentőségét emelte ki.
– Mindezek a rendezvények a közösség építésről szólnak. Arról, hogy össze lehet jönni ebben a gyönyörű környezetben, lehet enni-inni, vásárolni, barátkozni. Mivel ez egy rendezvénysorozat, a másnapi Mikulás futáson le is lehet futni a kalóriákat a palicsi gyönyörű parkunkban. Örülök annak, hogy ennyien látogattak ki, hiszen egy nagyon szép jubileumi eseményről van szó, amely bővíti az idegenforgalmi kínálatot – mondta Dr. Pásztor Bálint.

Gál Hermina felvétele

Nyitókép: Gál Hermina felvétele