A múlt hétvégén lépett hatályba a temetkezésről és temetőkről szóló városi határozat, amely nagy port kavart a képviselő-testület ülésén, illetve a temetkezést végző magánvállalkozók erélyes tiltakozását váltotta ki. A határozat ugyanis a temetkezés jelentős részét a városi temetkezési közvállalat a Pogrebno hatáskörébe helyezi, amivel az érintettek szerint monopolizálja ezt a tevékenységet.
A határozat hatályba lépése óta annyi változott, hogy a magánvállalatok továbbra is végezhetik tevékenységük egy részét, így árusíthatnak temetkezési kellékeket és szállíthatnak is, viszont a ceremóniát kizárólag a katolikus temetőkben folytathatják, az államiakban nem. A magánvállalkozások a héten aláírásgyűjtésbe kezdtek, amivel a határozat módosítását szeretnék elérni.
– Ez egy jogszerűtlen döntés, amelyről a polgárok véleményét nem kérték ki. Mi ebben szeretnénk segíteni a leendő városatyáknak, ezért megkérdezzük a polgárokat. Ha ők azt mondják, hogy a saját pénzükért meg szeretnék választani, ki kísérje utolsó útjára szeretteiket, akkor erre kénytelenek lesznek odafigyelni. Az egész eljárást a Szerb Haladó Párt vezényelte le, szekértolóik álltak melléjük, a határozat ellen csupán a Magyar Mozgalom, a Szerbiai Szocialista Párt és néhány független képviselő szavazott. Mi ebben a játékban járulékos kár vagyunk – mondta el lapunknak Miskolczi József, a Funero temetkezési vállalat tulajdonosa.
A magánvállalkozások szeretnének összegyűjteni 13 200 aláírást, ami a szabadkai szavazópolgárok tíz százaléka, ebben az esetben ugyanis a városi képviselő-testület köteles lesz napirendre tűzni a kérdést, de a tiltakozók bíznak benne, hogy ha ennél kevesebb aláírás is jön össze, már 8–10 ezer ember tiltakozása is meghozza ezt az eredményt. A petíció aláírható a város főterén, a tejpiacnál és még számos helyen, amelyek listája a Funero honlapján található meg a www.funero.rs címen.
