2026. július 3., péntek

Szabadka

A zöld szökőkút felújításához szükséges tervdokumentáció elkészítésére 5 millió dinárt irányoztak elő (Molnár Edvárd fotója)

Felújítják a Zeneiskola homlokzatát

A zöld szökőkút felújításához szükséges tervdokumentáció elkészítésére 5 millió dinárt irányoztak elő (Molnár Edvárd fotója) A városközpont felújítása is a nagyobb szabású tervek között szerepel, a...

Ettől a hónaptól drágább a fűtés

A Városi Tanács legutóbbi ülésén, pénteken jóváhagyta a Szabadkai Távfűtőművek igazgatóbizottsága által benyújtott árkorrekcióra vonatkozó kérvényét. Ennek megfelelően ettől a hónaptól, vagyis február 1-jétől nagyobb számlára számíthatnak a szabadkaiak.

„Még egyszer megjelenni és jól szerepelni”

Bús Hajnalka, aki a semmiből bukkant fel és hangjával azonnal meghódította a Ja imam talenat című tehetségkutató műsor zsűrijét, immár a legjobb negyven között van és nagyban készül a középdöntőre....

Bűncselekmény vagy csupán adminisztrációs hiba?

A képviselő-testület napirendjén tegnap csupán két pont szerepelt. Először a Szabadkai Gyógyszertárak igazgatójának kinevezéséről vitatkoztak egy órán át, majd az Állami Számvevőszék a város 2011-es költségvetésére vonatkozó jelentéséről tárgyaltak csaknem négy órán keresztül.

Aktivizálni a közösséget

A Holdsugár Alapítvány évek óta sikeres együttműködést valósít meg a helyi kezdeményezéseket támogató Balkán Alappal, ezért is született meg az ötlet, hogy a Balkán Alap (BCIF) képviselői Szabadkára látogassanak és bemutassák programjaikat a helyi és környező települések civil szervezetei számára. Kiss Dezső, a Holdsugár Alapítvány igazgatóbiztosságának elnöke elmondta, a Balkán Alap támogatásának köszönhetően Szerbia öt városában tudtak nyitni Holdsugárklubokat, és hozzájuk hasonlóan másoknak is érdemes pályázni, hiszen a programok igen sok...