A Danilo Kiš Alapítvány Raktár Ifjúsági Klubja folytatja tevékenységét. Ebben a hónapban izraeli napok lesznek, de emellett persze sok más rendezvényre is sor kerül.
Szabadka
Mivel a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat az idei évi működési tervében 82 millió dinár veszteséggel számol, Modest Dulić polgármester kezdeményezésére szakcsoport alakul, akiknek a feladata az lesz, hogy felülvizsgálják a programtervet, és csökkentsék a veszteséget. A veszteség csökkentéséről szóló programterv kidolgozására a szakemberek 45 napot kaptak.
A középiskolások 90, az idősebb általános iskolások 80 százaléka napi szinten internetezik, és a diákok fele úgy véli, az interneten olyan oldalakat látogat, melyeket a szülei tiltanának. A megkérdezettek 36 százaléka válaszolt ismeretlen személyek üzeneteire, 58 százalékuk a közösségi oldalakon ismeretleneket is elfogadott ismerősének, és 11 százalékuk egy vagy két alkalommal már találkozott is ismeretlen egyénekkel, akiket interneten keresztül ismert meg – derült ki abból a felmérésből, amelyet az oktatásügyi minisztérium a Telenorral és a...
Több évtizedes ügy végére tesznek pontot azzal, hogy a Városépítési Igazgatóság és az Elita-Cop cég szerdán aláírták a Szabadegyetem mögötti parkolóban álló betonszerkezet lebontási munkálatairól szóló szerződést.
A polgármester a város nevében kérvényt nyújt be a védelmi minisztériumhoz, illetve a köztársasági Vagonjogi Igazgatósághoz, hogy az első kaszárnya, az úgynevezett Kosta Nađ kaszárnya épületét térí...
Szabadka lakóit hosszú idő óta a rablók és betörők tartják rettegésben, az utóbbi egy hónapban pedig a Tito marsall sugárúton lévő trafikokat és kis boltokat szemelték ki maguknak a lopók, de a Harcosok sorakozója lakótelepi piac közelében lévő üzleteket is többször kirabolták az utóbbi hetekben.

