Január 21-e, vagyis a csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontja történelmi fordulópont Szerbia, de Magyarország és az egész Európai Unió történetében is, mondta szabadkai előadásán Ódor Bálint...
Szabadka
Királyhalmán és környékén igen rossz minőségű az ivóvíz, hiszen a vízben található arzén, vas és az ammónium értéke magasabb a megengedettnél. A Vízművek és Csatornázási Közvállalat egy kísérleti berendezést helyezett üzembe, mely biológiai eljárással csökkenti ezeknek az anyagoknak a koncentrációját a nyers vízben, és bár a vízgyár eredményesnek bizonyult, egyelőre még nincs rákapcsolva a vízvezeték-hálózatra.
A Liberális Demokrata Párt politikája nem változott, ugyanaz, mint 2006-ban is volt, amikor Szerbia új alkotmányt kapott, amit akkor rákényszerítettek Vajdaságra. Ezt az alkotmányt meg kell változtatni, és ebben elsősorban a polgárok támogatására számítunk, illetve minden szerbiai párt kénytelen lesz állást foglalni vajdaság sorsát illetően – emelte ki Bojan Đurić, az LDP alelnöke tegnapi szabadkai látogatása során, amikor a párt bemutatta szabadkai képviselőjelöltjeit.
A Vajdasági Magyar Szövetség a kampányidőszakot kihasználja arra is, hogy családokhoz látogassanak el, hogy közelebbről is megismerkedjenek azokkal a mindennapi gondokkal, amelyekkel a családoknak napról napra meg kell birkózniuk. Tegnap Kern Imre, a VMSZ parlamenti képviselőjelöltje, illetve a párt elnökségi tagja, Horváth Tímea, a VMSZ városi képviselője többek között a Raffai családhoz látogatott el, ahol elsősorban a fiatalok foglalkoztatása volt a téma.
Fotó: Molnár Edvárd Szombaton emlékeztek meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc során lezajlott kaponyai ütközetről. Az 1849. március 5-én lezajlott kaponyai ütközet volt a Perczel Mó...
Fotó: Molnár Edvárd Szombaton Csantavéren a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesületének szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával megünnepelték a cserkészv...

