Néhány napja a Bosa Milićević utcában megkezdték a Vasútállomás és az Interšped vállalat közötti terület rendezését. Mint a szabadkai vasúti csomópont illetékeseitől megtudtuk, a felügyelőség többször is figyelmeztette őket, hogy tegyék rendbe az elhanyagolt parcellát, de a Szerbiai Vasutak csak az idén tudott elegendő összeget elkülöníteni erre a célra, így a munkálatokra is csak most tudott sor kerülni.
Szabadka
Vagyonadó címén a szabadkaiak az idei évben mintegy 300 millió dinárt fizettek be a városi költségvetésbe, aminek kapcsán Anka Trifunović, a szabadkai adóhivatali szolgálat vezetője kijelentette, ez 86 millió dinárral több az előző évhez viszonyítva – írja a subotica.com.
A Szabadkai Közkórház pszichiátriai osztályán havonta két ópiátfüggő beteget kezelnek, kilencven páciens pedig metadon szubsztitúciós kezelést vesz igénybe. A Szerbia 18 és 64 év közötti polgárainak körében végzett felmérés szerint nyolc százalékuk legalább egyszer használt valamilyen kábítószert, a Batut Intézet adatai szerint pedig a felnőtt lakosság körében a leggyakrabban a marihuánát és a hasist használják, melyet az említett korosztály életében legalább egyszer kipróbált.
Skenderović Szilvia újra a jó szándékú emberek segítségét kéri tizenkét éves beteg fia, Pósa Martin gyógyíttatásához. Mint levelében leírta, Martint tavaly megoperálták Belgrádban, a műtét után rövid ideig javulás is állt be állapotában, de egy hónap elteltével nagyon megváltozott a viselkedése, és egyre agresszívebbé vált.
A szabadkai Zeneiskola bejáratánál levő Lányi Ernő-emléktáblát ismeretlen tettesek a hét elején ellopták. Minden bizonnyal a fémtolvajok áldozatává vált az 50×70 cm-es bronz tábla is.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt a felügyelőség ellenőrzést tartott a szabadkai Ócskapiacon, ezúttal a márkajelzéssel ellátott ruházati cikkeket ellenőrizték az asztalokon. Egy árustól néhány darabot...

