Pénteken ismertették azokat a projektumokat, melyek a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság támogatásával valósultak meg, illetve folyamatban vannak.
Szabadka
Jašo Šimić, a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója lapunknak februárban adott interjújában már felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy olyan kevés pénzt kaptak az önkormányzattól, hogy abból nem tudnak gazdálkodni egész évben, és hogy az étkeztetésre csaknem 17 millió dinár hiányzik. A pillanat bekövetkezett, az óvodákban már eggyel kevesebb uzsonnát kapnak a gyerekek.
Az ügyészség és Tijana családja a legsúlyosabb, vagyis negyven évig terjedő börtönbüntetést követeli, mert a gyilkosság megtervezett volt, a védelem azonban azt állítja, erre nincs bizonyíték, ezér...
A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az Új Párt szabadkai szervezeteinek elnökei tegnap sajtótájékoztató keretében számoltak be arról, hogy írásban fordulnak Ilija Maravićhoz, a városi k...
A jégvédelem szinte minden évben kihívás elé állítja az önkormányzatot, hiába van ugyanis elegendő kilövőállomás a környéken, és a város hiába különít el a költségvetésből pénzt jégvédelmi rakéták...
A köztársasági szintű versenyeken kiemelkedő eredményeket (első, második és harmadik helyezést) elért általános és középiskolás diákokat fogadták tegnap a városháza dísztermében, és elismerő oklevélben részesítették őket. Az önkormányzat minden évben dicsérő okleveleket oszt a diákoknak, az idén több mint ötvenen részesültek elismerésben.

