„Tekintettel az előállt botrányos helyzetre, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai Városi Szervezete 2015.
Szabadka
Vajdaság amatőr képzőművészeinek sorrendben 16. képkiállítása nyílt meg vasárnap délután a palicsi Vigadó kongresszusi termében.
Ivan Tasovac művelődési és hírközlési miniszter és Maglai Jenő, Szabadka polgármestere pénteken Belgrádban aláírta a szerződést, amely alapján jóváhagytak 35 millió dinár lehívását a Szabadkai Népszínház felújítása számára. Az önkormányzat számláján lévő 45 millió dinárral együtt ez 80 milliót tesz ki, amelyből folytatódhat az épület felújítási munkálatainak ötödik fázisa.
A híradásokból értesültünk arról a Szabadka városmagjához viszonyuló, a legsötétebb kommunista időket idéző, a városok történelmi magja ellen megnyilvánuló magatartásról, amely lehetővé tette, engedélyezte és jóváhagyta a legrégebbi, 1875 előtt épült, a gimnázium és Csáth Géza szülőháza (Poliklinika) közti épületek lerombolását, amelyek helyére sajtóhírek szerint 50 lakásos épületet terveznek. Követeljük a bontás és rombolás azonnali leállítását, annak megnevezését, aki jóváhagyta a városmag tönkretételét, a szakma kiemelkedő képviselői szer...
Galéria megnyitásával, Törteli Károly Szabadka épületei című képkiállításával és a közgyűlés ünnepi ülésével emlékezett meg a szabadkai Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulójáról.
Fotó: Molnár Edvárd Tény, hogy közelednek a választások, és tény az is, hogy ilyenkor a megküzdeni szándékozó felek mindent megragadnak annak érdekében, hogy a másikat befeketítsék.

