Gergely Árpád archív felvétele Hétvégén immár 111. alkalommal tartják meg a Dužijanca elnevezésű aratóünnepséget. A rendezvény programját tegnap a Városházán megtartott sajtótájékoztatón ismertette...
Szabadka
A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartja meg sorrendben 12. rendes ülését, amelynek keretén belül 41 napirendi pontról mondhatják el véleményüket, illetve szavazhatnak a képviselők.
Pénteken kezdődik és vasárnap ér véget a Youth Jazz & Rock elnevezésű fesztivál Palicson. Az események az Abbázia mozi ad otthont, mindhárom nap 20 órai kezdettel.
Szabadka köztéri szobrait bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri szökőkútjait, csobogóit és emlékkútjait mutatjuk be. Közterületeink ezen díszei mellett nap mint nap elmegyünk, nyaranta pedig enyhülést is biztosítanak számunkra, de a történetüket nem feltétlenül ismerjük.
Az elmúlt időszakban a Vasutas-településen több utca is új aszfaltburkolatot kapott, valamint a helyi közösség épülete és a játszótér is megújult. Mészáros Klaudio, a helyi közösség tanácsának elnöke lapunknak elmondta, hogy mindez a VMSZ erős városi, tartományi és parlamenti jelenlétének köszönhetően tudott megvalósulni.
Vasárnap volt Mamuzsich Lázár (1847–1916), egykori szabadkai polgármester halálának 105. évfordulója.

