Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének kíséretében Zentaörsön (Dušanovón) megtekintette a Budlinka pálinkalepárló és a Zsebi Kids gyermekjátszóház kezdő vállalkozásokat, majd a folytatásban Szabadkán a Micro-pak Kft., végül pedig a Digital Hive Kkt.
Szabadka
A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállat szolgáltatásai iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Egyre több háztartásban döntenek úgy, hogy a téli hónapokban gázzal fűtik fel otthonukat.
A Vajdasági Magyar Szövetség programismertető lakossági fórumot tartott Palicson, a Vigadó nagytermében. A rendezvényen a párt több tisztségviselője is részt vett, akik többek között a jelenlegi mandátumban elért eredményekről, valamint a VMSZ választási programjának sarkalatos pontjairól informálták a résztvevőket.
Szabadka köztéri szobrait, valamint szökőkútjait és csobogóit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri emléktábláit és emlékjegyeit mutatjuk be. Ezek a felirattal vagy domborműves ábrázolással ellátott táblák egy hellyel kapcsolatos fontos eseményt vagy személyt örökítenek meg, így Szabadka történetének egy-egy fontos mozzanatáról tanúskodnak.
Pénteken a Zorka helyi közösség székházában tavaszváró batyubálat rendeztek. A helyi közösség területén nagy hagyománya van a batyubálaknak, amely lehetőséget nyújt a jó hangulatú személyes találkozásokra.
A Vajdasági Magyar Szövetség Zorkai Női Fórumának szervezésében a zorkai helyi közösség épületében kézimunka- és képkiállítás nyílt a helyi hölgyek munkáiból. A kiállításmegnyitón Pletl Aranka, a VMSZ Női Fóruma zorkai helyi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Újhelyi Ákos és Kudlik Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei mondtak rövid beszédet, minek során a soron következő szerbiai és magyarországi parlamenti választásokra hívták fel a figyelmet.

