2024. október 15., kedd

Hagyományőrzés, közösségépítés, élményszerzés

Vasárnap ért véget a XXI. Ifjúsági Etno Tábor.  A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ által szervezett eseménynek az óbecsei Vujić-tanya adott otthont. A résztvevők ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak. A tábor célja a hagyományőrzés, amelyet számos izgalmas és kreatív foglalkozás tett lehetővé. Számos foglalkozás közül választhattak az érdeklődők, mint a kovácsolás, kosárfonás, hímzés, nemezelés, mézeskalács festés, horgolás, íjászkodás és ékszerkészítés. Mindemellett a tábor egyik kiemelkedő programjaként említhető a pénteki napon lezajló két kerekasztal beszélgetés, melynek témája a fiatalok és a hagyományok, illetve a hagyományápolás lehetőségei volt.

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Este a Mosaic Party Band biztosította a kellemes hangulatot. Szombaton sem maradtak programok nélkül a táborozók, borkóstolón vehettek részt, ami mellett Timi&Dani Acoustic Duo koncertet élvezhettek a résztvevők, majd következett a táncház a péterrévei Pengetős bandával és Topolcsányi Jánossal. Az esték csúcspontja a tábortűz volt, ahol a táborozók megpihenhettek és átbeszélhették a nap eseményeit. Az Ifjúsági Etno Tábor idén is hatalmas sikert aratott, hiszen minden korosztály számára lehetőséget biztosított a hagyományok mélyebb megismerésére és a közösségi élmények átélésére.

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Ez az egyedülálló esemény tovább erősíti a hagyományápolás fontosságát a fiatalok körében, és biztosítja, hogy ezek az értékek tovább éljenek a jövő generációi számára is.

Nyitókép: Zabos Kasziba Angéla felvétele