Pénteken este a Városi Színházban díszüléssel, vasárnap délelőtt a községháza falánál lévő emléktáblánál koszorúzással emlékeztek a város 73 évvel ezelőtti, október 8-i felszabadulására az óbecseiek.
Óbecse
Fotó: Fehér Rózsa
Október 14-én,szombaton 19 órai kezdettel az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vendégszerepel a topolyai Mara Amatőr Színház, amely a Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című vígjátékot mutatja be a közönségnek. Belépőjegyek elővételben 200 dináros áron a kultúrkör irodájában kaphatóak munkanapokon 8 és 13 óra között, illetve a a 69-10-556-os telefonon foglalhatók.
Kádercserék és munkajelentések töltötték ki a nagy részét az óbecsei képviselő-testület tegnapi ülésének, így a főszereplők a közvállalatok és -intézmények, valamint azok vezetői voltak: Zdravko Petrović továbbra is igazgatóként vezetheti majd a Városi Színházat, az Idegenforgalmi Szervezet élén Goran Sadžakov eddigi megbízott igazgató helyett Jovan Ječanski mezőgazdasági mérnök és úszóedző áll majd ugyancsak legfeljebb egy évig, a községi tanácsban pedig a lemondott Dejan Terzić helyett ezentúl Nikola Džigurski felel majd a sportért és az i...
Fotó: Fehér Rózsa
A kiállítást a Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola csapata szervezte (Fotó: Fehér Rózsa)

