2026. szeptember 6., vasárnap

Óbecse

Őseinkre emlékezve

Egy nem mindennapi rendezvény várta az érdeklődőket a hétvégén az óbecsei György László tanyáján, akit a legtöbben inkább csak Schultzként ismernek. Mézesdűlői pogány ünnepet tartottak, ahol különféle előadásokkal, fafaragással és -égetéssel, ősi harcbemutatóval, kézműves kiállítással és zenei programokkal is készültek a szervezők.
(Fotó: Kancsár Izabella)

Lélekpihentető akvarellek

Törökbecse után az óbecsei Városi Színház Kör Galériájában nyílt meg pénteken Tót Kása Piroska helyi amatőr festő Lélekpihentető akvarellek elnevezésű önálló kiállítása.

Párja nincs…

Párja nincs… címmel tartottak nemzetközi gyermek-néptánctalálkozót szombaton este az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A mintegy másfél órás műsorban a házigazdák mellett a törökbecsei, a szabadkai, a magyarcsernyei, a zentai és az óbecsei néptáncosok mutatták be felkészültségüket az óbecsei Fokos zenekar kíséretében, de Csongrádról is érkeztek néptáncos fiatalok.
A kishegyesi Cselefendi táncegyüttes Mátyás király aranyszőrű báránya című előadása (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Kultúrát és színházat szerető közönség

Megtelt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme pénteken, ezúttal meseelőadást láthattak a helyi óvodások és kisiskolások. A Mátyás király aranyszőrű báránya című népmesét népzenei aláf...