2024. október 13., vasárnap
MAGYARCSERNYE

Száznál is többen a legjobbak között

A magyarcsernyei község polgármestere, Vladimir Brakus tegnap a 2022/2023-as tanév elsőseit és legeredményesebb diákjait fogadta. A polgármester először az ősszel a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskolába, a Vojvoda Stepa-i Október 4. Általános Iskolába, az aleksandrovói Branko Radičević Általános Iskolába, a klári (radojevói) Stanko Krstin Általános Iskolába, valamint a szerbcsernyei Đura Jakšić Általános Iskolába induló elsősöket köszöntötte.

– Vegyetek példát az idősebb generációkról, akik már előttetek járnak, és tanuljatok, mi pedig itt, az önkormányzatban dolgozva arra fogunk törekedni, hogy továbbra is támogassunk és ösztönözzünk benneteket – mondta a polgármester.
Ana Marija Lekin, a községi képviselő-testület elnöke a legkisebbeket arra emlékeztette, hogy tavaly szeptember elején már az önkormányzat jóvoltából egy-egy felszerelt iskolatáskát kaptak, ma pedig egy-egy ajándék könyvvel jutalmazzák őket.

– Nagyon remélem, hogy az első év az iskolában sikeresen zárult, elégedettek vagytok a tanítóitokkal is, és azt kívánom, hogy továbbra is tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy a következő éveket is sikeresen zárjátok – fogalmazott Lekin.

Természetesen az önkormányzat a már említett általános iskolák színkitűnőre végzett idősebb generációiról sem feledkezett meg, sőt csatlakoztak hozzájuk a Đura Jakšić Szakközépiskola színkitűnő tanulói is, akiket a könyvjutalom mellett egy egész nyárra szóló ingyenes medencebérlettel is megajándékoztak, amit a szerbcsernyei szabadtéri medencénél tudnak majd a diákok felhasználni.

A polgármester az ajándékok átadása előtt arra kérte a tanulókat, hogy tartsák meg az eddigi lendületüket, legyenek továbbra is szorgalmasak és kitartóak, az önkormányzat pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy jobb feltételeket teremtsen ehhez.

Ana Marija Lekin örömének adott hangot annak kapcsán, hogy a legtöbb arc a teremben ismerős és visszatérő, ez azt jelenti, hogy a diákok komolyan veszik a tanulást, értik és érzik azt, hogy a jövőjük függ a jó tanulmányi eredményektől is.

Nyitókép: Több mint száz diák vehette át az önkormányzattól az ajándék könyvet és a medencebérletet (Fotó: Vidács Hajnalka)