A nagykikindai önkormányzat hivatala szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében arról tájékoztatja a kisorosziakat, hogy tegnap óta egészen péntekig 8 és 14:30 között Kisoroszon a helyi közösség épületében nyújtanak technikai és jogi segítséget az ingatlanok bejegyeztetéséhez szükséges elektronikus kérelmek benyújtásához a Svoj na svome felületen.
– Az ügyfelek a kérelmeket kizárólag elektronikusan nyújthatják be. A polgárok önállóan is elvégezhetik a dokumentumok feltöltését, amennyiben nem rendelkeznek ehhez a szükséges eszközökkel, kérjük, keressenek fel bennünket – írják a közleményben.
A nagykikindai polgárok a kérelmeiket személyesen az önkormányzat hivatalában, az első emelet 51-es irodájában nyújthatják be, ami legegyszerűbben a városháza Tatić fivérek utca felőli bejáratáról közelíthető meg, valamint a szolgáltatói központ 7-es számú pultjánál.
A kérelem benyújtásához szükséges a kérelmező érvényes személyi igazolványa, a tulajdonszerzésről szóló határozat, azaz a tulajdonjogot igazoló dokumentum, ami lehet adásvételi vagy ajándékozási szerződés, örökösödési határozat, sőt akár egy megosztási döntés is. A kérelmezőnek be kell nyújtania az ingatlanra vonatkozó adatokat is, tehát nyilatkoznia kell az épület rendeltetéséről, az emeletek számáról és az alapterületéről. Amennyiben az ingatlan házasságon kívül lett megszerezve, tehát nem közös tulajdona a házaspárnak, mellékelni kell az erre vonatkozó igazolást is, másképp az ingatlant mindkét házastárs nevére bejegyzik.
A kérelmet minden érintett állampolgárnak be kell nyújtania, beleértve azokat is, akik a korábbi törvények alapján már átadták a kérelmet, mivel azokat egyszer és mindenkorra megszüntették.
A közleményben kitérnek arra is, hogy minden ingatlanra külön kérelmet kell benyújtani, és amennyiben egy épületnek több társtulajdonosa van, valamennyiüknek külön-külön kell kérvényezniük a folyamatot.


