Kedden este a mintegy 350 lelket számláló Tóbán a piactéren gyűltek össze a helybéliek, hogy a település közös karácsonyfáján felkapcsolják a fényeket. A rendezvény már 4 éves múltra tekint vissza, ötletgazdája pedig a tóbai Nőszervezet.
‒ A program minden évben bővül, és mindig egyre több ember látogat ki. Kiváló a kapcsolatunk a többi helyben működő civil szervezettel, ők is eljönnek és segítenek. Tea és forralt bor készül, valamint tüzet gyújtottunk, hogy pillecukrot süssenek a gyermekek. Mézeskaláccsal is kínáljuk a megjelenteket. A megmozdulásra azok is eljönnek, akik elszármazottként térnek haza az ünnepekre – magyarázta Német Valéria, a Nőszervezet tagja.
A fenyőt ft. Csipak Csaba atya áldotta meg (Vidács Hajnalka felvétele)
A rendezvény az iskola kórusának közös dalával ért véget (Vidács Hajnalka felvétele)
A rendezvény kezdetén, ft. Csipak Csaba magyarcsernyei plébános, a tóbaiak lelki gondozója megáldotta és megszentelte a település karácsonyfáját.
‒ A karácsony összegyűjti az embereket és a családokat. Sokan eljöttek, hogy közösen hangolódjanak az ünnepre. Az időjárás kedvező, így adott a lehetőség a hosszabb társalgásra, a mélyebb beszélgetésekre – fogalmazott ft. Csipak Csaba.
Rengetegen összejöttek (Vidács Hajnalka felvétele)
Az áldást követően az emberek csillagszóróval a kezükben, közösen indultak el a kultúrotthonba, ahol a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola tóbai kihelyezett tagozatának alsósai, valamint aziskoláskor előtti intézmény óvodásai verses, táncos, énekes előadást mutattak be. Az egybegyűlteket itt Balázs Dezső, a tóbai helyi közösség tanácselnöke köszöntötte.
‒ Közösségteremtő ereje mellett, a kisközösségek megmaradása szempontjából is fontosak az ilyen, és az ehhez hasonló megmozdulások. A ma tapasztaltakból erőt merítünk, és megpróbálunk több alkalommal összejönni, mert úgy érzem, hogy erre szükség lenne – mondta Balázs Dezső.
A program a télapócsomagok kiosztásával zárult.
Nyitókép: A kedd esti program a gyermekek közös énekével kezdődött (Vidács Hajnalka felvétele)


