2024. október 4., péntek
MAGYARCSERNYE

Ösztöndíjra pályázhatnak a község középiskolásai és egyetemistái

A magyarcsernyei önkormányzat az elmúlt napokban írta ki ösztöndíjpályázatát a községben élő középiskolások és egyetemisták számára a 2023/2024-es iskolaévre.
Azok a tanulók pályázhatnak, akik Szerbia állampolgárai, akik a hazai középiskolák vagy egyetemek egyikén folytatják tanulmányaikat és akik a magyarcsernyei községben élnek már legalább egy éve. További feltételek, hogy az adott évfolyamra először iratkoztak be, tehát nem ismételtek évet, az egyetemisták pedig az állami költségvetés terhén tanulnak. Mindegyik esetben fontos elvárás az is, hogy a jelentkező máshonnan ne kapjon ösztöndíjat.

Ami az elsős középiskolásokat illeti, nekik további feltételeknek kell megfelelniük. A pályázatok elbírálásánál az általános iskolában szerzett Vuk-diploma előny, de az is, ha a jelentkező átlaga 4,80 és 5,00 közötti, az előző évben részt vett bármelyik tantárgyból a Szerb Köztársaság Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium által szervezett versenyen, és a köztársasági szinten első, második vagy harmadik helyezést ért el. Az is számít, ha a diák valamilyen nemzetközi megmérettetésen ért el kimagasló eredményt. A középiskolások második, harmadik, negyedik osztályánál előny, ha az átlageredmény 4,50 és 5,00 közötti.
Ami az elsőéves egyetemistákat illeti, rájuk is érvényesek a külön feltételek. A középiskolai tanulmányaik során szerzett Vuk-diploma előny, de az is, ha az átlaguk 4,80 és 5,00 között mozgott, az előző évben részt vettek bármelyik tantárgyból a Szerb Köztársaság Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium által szervezett versenyen, illetve a köztársasági szinten első, második vagy harmadik helyezést értek el. Azt is figyelembe veszik, ha a diák valamilyen nemzetközi versenyen ért el kimagasló eredményt. A további évfolyamoknál szükséges a 8,5-es átlageredmény. Ami a mesterképzésen lévő hallgatókat illeti, rájuk az alapképzésre felsorolt feltételek érvényesek. A doktoranduszoknak is van lehetőségük pályázni, az ő esetükben a legfontosabb szempont, hogy a községben hiányszakmának számít-e az a szak, amelyiken tanulnak.

A magyarcsernyei önkormányzat azoknak a középiskolásoknak és egyetemistáknak is szeretne segíteni egy egyszeri támogatással, akik nehezebb anyagi körülmények között élnek. Rájuk is a fent említett általános feltételek érvényesek azzal a kiegészítéssel, hogy a középiskolások esetében a 3,80-as, az egyetemisták esetében pedig a 7,00-ás átlageredmény is elegendő. Ami pedig a család egy főre eső jövedelmét illeti, nem haladhatja meg az ország nettó átlagkeresetének 30%-át.
A pályázati dokumentáció a megítélhető összeg nagyságára is kitér. Az ösztöndíjak esetében a középiskolásoknak 10 hónapig havi 8.100 dinárt, az egyetemistáknak pedig havi 13.000 dinárt folyósítanának. Ami az egyszeri támogatásokat illeti, a középiskolások 25.000 dinárra, az egyetemisták pedig 30.000 dinárra számíthatnak. 
Pályázni január 29-ig lehet. A teljes pályázati anyag a községháza hivatalos oldaláról is letölthető (https://www.novacrnja.rs/sr/) a jelentkezési lapokkal együtt. A további felmerülő kérdésekkel kapcsolatban is itt lehet érdeklődni. A teljes pályázati anyagot személyesen vagy postai úton juttathatják el az érdekeltek. A cím: Magyarcsernye Önkormányzata, JNA 110, 23218, Magyarcsernye.