2024. május 9., csütörtök

Falunap a vihar árnyékában

Magyarcsernyére számos, külföldön dolgozó falubeli is hazalátogatott

Szombaton a közép-bánáti Magyarcsernyén Falunapot rendeztek. A szervezők egész napos programmal, közös sütés-főzéssel, gyermekfoglalkozásokkal, művelődési műsorral és koncertekkel készültek, az esti koncertek azonban a rossz időjárási körülmények miatt elmaradtak.

Fortuna pénteken sem állt a magyarcsernyeiek mellé, ugyanis a helybeli Ifjúsági Klub által szervezett, szabadtéri diszkót, a vihar miatt le kellett mondaniuk, hallottuk dr. Tóth László tanácselnöktől.

– Az esti programot le kellett mondanunk, ugyanis ítéletidő volt. Néhány fát kicsavart a szél és majdnem negyven liter eső esett négyzetméterenként. Ma szép napra ébredtünk, sütött a nap, de nem volt olyan meleg, mint tavaly, és egy igazi, falunapi programot tudhatunk már majdnem magunk mögött – számolt be dr. Tóth László.

Az egész napos falunapi rendezvény, mint minden évben, ezúttal is a Roham Labdarúgóklub pályáján zajlott le. Tanók Tamás szervező és a Roham Labdarúgóklub elnöke elmondta, hogy ez az ünnep nagyon fontos a magyarcsernyeiek számára.

– Ilyenkor sok elszármazott hazalátogat külföldről is és Vajdaságból is. Nekik ez sokat jelent, minden évben látjuk rajtuk, hogy ilyenkor örömmel jönnek haza és örömmel látogatják meg az itteni ismerősöket, barátokat, és itt a focipályán beszélgetnek velük – mondta a klub elnöke.

Rúzsa Róbert még 2016-ban költözött ki családjával Németországba. Elmondta, hogy nehéz döntést hoztak meg abban az évben, de akkor úgy érzezték, hogy menniük kell. A szívük azonban időről időre hazahúzza őket.

– Amikor hazajövünk, akkor általában a barátaink és a családtagjaink megkérdezik, hogy milyen ott kint? Vagy, hogy hogyan lehet ott boldogulni? Hasonlít-e az ottani élet a magyarcsernyeihez? Ilyenkor szoktuk elmondani azt, hogy ami Németországban van, az nincs Magyarcsernyén, vagy ami van Magyarcsernyén, az nincs Németországban.

A művelődési műsorban felléptek a helybeli Ady Endre Művelődési Egyesület néptáncosai, citerásai, szavalói, asszonykórusa és zenekara, valamint Gúth Emília udvarnoki énekesnő. A magyarcsernyei Orion együttes koncertjét még megtartották, a Kalapács együttesét és a szabadtéri diszkót azonban szombaton is lemondták.

A program további részleteiről és a Kalapács Józseffel készült interjúnkat is hamarosan napilapunk hasábjain olvashatják el.

Nyitókép: A délutáni programok valóban sok érdeklődőt csaltak a pályára (Vidács Hajnalka felvétele)