Hétfőn a késő délelőtti órákban Nagykikindán Nikola Lukač polgármester és a lengyelországi Jasło városának képviselői gazdasági, mezőgazdasági, kulturális és sportügyi partnerségi megállapodást írt...
Nagykikinda
A nagykikindai önkormányzat tájékoztatása szerint egy újabb egyeztetés zajlott le a városházán a község és az FCC Kikinda hulladékgyűjtő és -szállító cég képviselői között. Arra a kiszámlázási problémára keresték a megoldást, amellyel a nagykikindai cégek és vállalatok az elmúlt egy-két hónapban szembesültek, illetve panaszt nyújtottak be ellene az önkormányzathoz.
Február 15-e a rákbeteg gyermekek nemzetközi napja. Ebből az alkalomból Szerbia-szerte harmincöt városban – köztük Nagykikindán is – szerveztek egy kisebb megmozdulást Én is harcolok szlogennel, en...
Szombaton este a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület színpadán a Tánc-történet című előadással mutatkozott be a Vajdasági Kamara Táncegyüttes. Az előadás művészeti vezetője Patyerek Csaba, aki...
Míg Szajánban a tavalyi év során két kisebb utca útszerkezetét murvakővel javították ki, illetve mart aszfalttal tették járhatóbbá a határutakat, addig idén az óvoda tetőszerkezetének a teljes körű...
A nagykikindai önkormányzat tájékoztatása szerint a város, a szociális és egészségügyi, az oktatási intézmények, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a civil szervezetek és a média képviselői a sze...

