2024. május 9., csütörtök
MUZSLYA

Negyvenedik aratóverseny Muzslyán

Muzslyán szombaton a negyvenedik alkalommal szervezik meg a hagyományos aratóversenyt. A rendezvény célja megmutatni a kézi kaszálás fortélyait, régi szerszámokkal, a hagyományos reggelit és mindazt, ami az egykori aratást jellemezte. A jubileumra a szervezők új tartalmakkal is bővítik a rendezvényt, hallottuk a helyi közösségben tegnap megtartott sajtótájékoztatón. A muzslyai réten megtartandó aratóverseny helyszínén lesz mezőgazdasági vásár, a kistermelők is bemutatják a termékeiket. A legkisebbek számára szabadtéri rajzolást szerveznek. A közeli Napsugaras-tavon lesz horgász- és halászléfőző verseny, az est pedig – ugyancsak kinn a réten – aratóbállal zárul.

– A muzslyai aratóverseny az egyik legrégebbi ilyen rendezvény a környéken, folyamatossága pedig a muzslyaiak összefogásáról és civil szervezeteik szorgalmas munkájáról tanúskodik. Kötelességünk, hogy őseink hagyományát átadjuk a fiataloknak, mondta Palatinus Ervin, Muzslya HK Tanácsának elnöke.

Nyitókép: Felvétel egy korábbi aratóversenyről (Fotó: Kecskés István)